A köztársasági elnök legújabb videójából most már azt is tudjuk, hogy nagyon jól van, sőt, azt kívánja mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint ő.
Újabb kérdezz-felelek videóval jelentkezett Sulyok Tamás köztársasági elnök a közösségi oldalán. A korábbi epizódokban már elárulta, hogy nem ír alá mindent csukott szemmel, most pedig többek között az is kiderült, hogy a korábbi köztársasági elnökökről azt gondolja: mindegyiküknek voltak olyan tulajdonságai, amiket követendőnek tart.
Miközben erről beszél, illusztrációként fel-felvillannak az elődeiről készült olajfestmények, így Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László, Schmitt Pál, Áder János és a februárban távozó Novák Katalin portréja is kint lóg a falon.
Sulyok aztán arról is beszélt, hogy egy fárasztó, hosszú nap után mivel tölti az idejét. „Én nagyon szeretek beszélgetni a feleségemmel, családtagjaimmal, barátaimmal, erre minden lehetőséget megragadok. Szeretek meditálni”, mondta el megkapó őszinteséggel.
És végül a legegyszerűbb, egyben legnagyszerűbb kérdésre felelt: hogy vagy?
Köszönöm szépen, én úgy érzem, hogy nagyon jól. Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint ahogy én vagyok most
– búcsúzott a követőktől.
Még októberben írtunk azokról a látszattevékenységekről, amiket Sulyok folytat, olykor pingpongozik az íróasztalán, de már azt is meghallgathattuk, hogyan pötyögi el a Boci boci tarkát. Arról, hogy Sulyok valójában hogy szuperál köztársasági elnökként, az első száz napja után, október elején már részletesen beszámoltunk, cikkünket itt tudja elolvasni.