Két forró nyár között: 2025-ben ezek már mind valós veszélyként jönnek be a mindennapjainkba
Kevesebb gyerek születik, többen kapnak sztrókot, másképp – vagy egyáltalán nem – hatnak a gyógyszerek. Év végi vissza- és előrepillantás a klímaváltozás kevésbé ismert hatásaival kapcsolatban.
Melegen nem ajánljuk
Nyaranta romlik, hűvösebb időben javul a rendszeres gyógyszerszedésre szoruló betegek állapota – erről számolt be a kánikula kellős közepén a The New York Times. A tanulságra ott is érdemes felfigyelni, ahol nem amerikai viszonyok érvényesek. A lap főképp azokról a betegekről írt, akik az ottani betegbiztosítás sajátosságai miatt postán kapják az állandó gyógyszerüket. Kiderült, hogy szállítás közben a magas hőmérséklet miatt jó néhány medicina hatása csökken vagy teljesen elillan. Néhány éve amerikai kutatók látványosan szemléltették ezt a hatást, amikor hőérzékelőket helyeztek el nyáron kiszállított csomagokban. Bár idehaza elvileg nem fordulhat elő, hogy vényköteles gyógyszerek futárral vagy postán érkezzenek, arra azért érdemes gondolni, hogy meleg helyen tönkremehetnek olyan életmentő, ráadásul azonnal alkalmazandó gyógyszerek, mint például az inzulin vagy az allergiás roham esetén szükséges injekció, ismert nevén az Epipen.
Aki azonban csokit, arckrémet, netán virágot rendelne csomagautomatába, annak nyáron érdemes lesz elképzelnie a fémszekrények légkörét. Az általunk megkérdezett csomagküldők közül a Packetától kaptunk választ kérdéseinkre, és a sorokból az olvasható ki, hogy a probléma egyelőre nem égető. Az automaták „bizonyos fokig ellenállnak a külső behatásokkal szemben“. Ráadásul szabály, hogy „nem áll módunkban romlandó terméket vagy hőmérsékletváltozásra érzékeny árut szállítani – hiszen nem tudjuk biztosítani az ezekhez szükséges szállítási és tárolási feltételeket“.