Az izraeli miniszterelnök ellen több százezren tüntetnek a korrupciós vádak mellett amiatt is, ahogy a kormánya a koronavírus-járványt kezeli.
Tizenhét hete tartanak a tömegtüntetések Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, akinek januárban kezdődik a bírósági pere csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt.
A szombat esti tüntetések hónapok óta tartó sorozata háromhetes szünet után kezdődött újra, mert a járványhelyzet súlyosbodása miatt kihirdetett országos karantén idején tilos volt ezer méternél nagyobb távolságra elhagyni a lakóhelyet, és tüntetni is csak ekkora körzetben lehetett.
A miniszterelnökkel szemben felhozott korrupciós vádak mellett amiatt is tüntetnek ellene, ahogy a kormánya kezeli a koronavírusjárványt.
A tüntetések mögött egyébként a "fekete zászlós mozgalom" áll: a közleményük alapján szombaton este országszerte mintegy 260 ezren tüntettek Netanjahu politikája ellen, összesen mintegy 1275 helyszínen. Több tízezren utaztak egyébként Jeruzsálombe, csak hogy Netanjahu ellen tüntessenek.
A tiltakozások állandó központi eseménye volt korábban a szombat esti Balfour utcai megmozdulás a kormányfői rezidenciánál, de ennek tiltása miatt az elmúlt hetekben a helyi beszámolók szerint gombamód elszaporodtak a kisebb, helyi tiltakozások is az ország egész területén.
A jeruzsálemi demonstráció a kormányfői rezidencia melletti Párizs téren ismét letartóztatásokkal és tömegoszlatással ért véget. A megmozdulás a szokásosnál később kezdődött, mert a rendőrség a város bejáratánál felállított ellenőrző pontokkal késleltette az emberek odajutását.
Több helyen egyébként a kormányfő hívei is megjelentek, volt, ahol csak szavakkal becsmérelték a tüntetőket, de volt ahol paprika-sprayt fújtak rájuk, vagy tojásokat dobáltak feléjük. A rendőrség őrizetbe vett több erőszakos ellentüntetőt.
Este Tel-Aviv legnagyobb terén, a Rabin téren a korrupciómentes kormányzásért küzdő civil szervezet rendezett többezres nagygyűlést, amelyen beszédet mondott Cipi Livni volt külügyminiszter és igazságügyminiszter, aki több éve visszavonult a politikától.
"Netanjahu úgy döntött, hogy tönkreteszi a demokráciát, és lerombolja az izraeli társadalmat" - mondta Livni, aki bejelentette, hogy a történtek miatt nem tud tovább csendben maradni.