Másfélszeresére nőtt Olaszországban a márciusi halálozási szám az átlagoshoz képest. Tízezernél is több ember lehetett, akiknek a halálát az ellátórendszer leterheltsége okozhatta, vagy koronavírusos lehetett, de nem tesztelték.
Az új koronavírus-járvány által leginkább sújtott európai országban, Olaszországban 49,4 százalékkal nőtt a halálozások száma idén márciusban a 2015-2019-es időszak márciusainak átlagához viszonyítva.
Február 20-a – amikor az első olasz beteget jelentették – és március 31-e között a növekedés 38,7 százalékos volt, 25 354 halálesettel több történt, mint átlagosan az öt korábbi év azonos időszakában – derül ki az olasz Nemzeti Statisztika Intézet (Istat) és a Legfelsőbb Közegészségügyi Intézet (ISS) közös közleményéből.
A mintegy 25 300-rel több haláleset közül körülbelül 13 700 halálozásnál a halál közvetlenül a Covid-19 betegségnek tudható be – áll a közleményben.
Ami a többi 11 600 halálesetet illeti, azoknak egy – számokban nem kifejezett – része közvetlenül a Covid-19-nek tudható be, de anélkül, hogy az elhunytakat tesztelték volna, így feltehetően nem kerültek be a statisztikába.
A halásesetek egy szintén nem számszerűsített második részét feltehetően „közvetetten” okozta a Covid-19, például vese- vagy szívelégtelenség révén – vélik a szakértők, hozzátéve, hogy szintén a vírusra nem tesztelt páciensekről van szó.
Az elhunyt betegek harmadik részének halálát a Covid-19-betegek által túlterhelt kórházi rendszer válsága okozta, valamint a leginkább érintett térségekben a kórházba kerüléstől való félelem – áll a közleményben.
Ez utóbbi övezetek a járvány gócának tartott észak-olaszországi megyék, ahol rendkívüli ütemben emelkedtek a halálozási számok. Bergamóban 568 százalékkal többen haltak meg 2020 márciusában a megelőző öt év azonos időszakának átlagához viszonyítva, Cremonában 391, Lodiban 371, Bresciában pedig 291 százalék volt az emelkedés.