A demokrata párti jelöltek 17, korábban kormánypárti kerületet nyertek meg.
Elsöprő sikert arattak a demokrata párti jelöltek vasárnap a hongkongi helyhatósági választáson – írja a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Helyi idő szerint reggel kilenc óráig a demokratikus ellenzék jelöltjei a 18 kerületből 17-et nyertek meg, ezzel több mint 278 helyet szereztek a 452 kerületi bizottsági helyből.
Az elnyert 17 kerületi bizottság a 2015-ös választások óta mind kormánypárti irányítás alatt állt. Reggel 7 óráig a Pekinget pártoló tábor mindössze 42 helyet tudhatott magáénak, míg 24 helyet független jelöltek nyertek el.
A részvételi arány rekordot döntött: a szavazatra jogosultak 71,2 százaléka, 2,94 millió ember adta le voksát. Négy évvel ezelőtt a részvételi arány 47 százalék volt.
A választási adatok szerint a hongkongi lakosság körzettől függetlenül a demokrata párti jelölteket részesítette előnyben, a város tüntetések által érintett részein ugyanúgy, mint az egyéb szavazókörzetekben. A demokrata pártiak, nagyarányú győzelmüknek köszönhetően, közel 120 helyet kaphatnak majd a kormányzót megválasztó 1200 fős testületben.
Hongkongban immár hat hónapja tart az a tüntetéshullám, amelyet eredetileg egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki, és mára a várost irányító, Peking-párti kormányzattal szembeni általános tiltakozássá szélesedett. A demonstrációkon a rendőrség rendszeresen összecsap a gyakran fémrudakkal, Molotov-koktélokkal és téglákkal felfegyverzett tüntetőkkel, akiknek megfékezésére könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat vet be.