Világ MTI 2019. október. 17. 15:33

A kurdok felfüggesztik az Iszlám Állam elleni harcot

Ugyanakkor azt követelik, hogy a törökök nyissanak meg egy humanitárius folyosót.

Tekintettel a Szíria északkeleti részén zajló török katonai offenzívára, a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) felfüggesztette az Iszlám Állam (IÁ) terrorista milíciája ellen folytatott harcot – jelentette be Mazlúm Abdi, az SDF parancsnoka.

Korábban utaltunk már rá, hogy a török állam támadása esetén az Iszlám Állam elleni harc mellékes üggyé válik számunkra – idézte Mazlúm Abdi szavait a Firat kurd hírügynökség.

„Ez az eset most bekövetkezett. (...) Az IÁ elleni minden tevékenységünket befagyasztottuk” – mondta a hírügynökség szerint Abdi szerda este, a Ronahi kurd televíziós csatornának nyilatkozva. Az Iszlám Állam sok helyütt újraszerveződött, és (fegyvereseik) számos helyen hajtottak végre merényleteket és robbantásokat.

A terrorszervezetnek még mintegy 12 ezer tagja van a térségben. Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció idén júniusban úgy becsülte, hogy Szíriában és Irakban az IÁ-nak még mintegy 14-18 ezer tagja tartózkodik. Az SDF parancsnoka visszautasította azokat a találgatásokat, melyek szerint Törökország később átveszi a kurdok által fogolytáborokban tartott IÁ-tagokat.

Ez az opció számunkra elfogadhatatlan. A bebörtönzött iszlám államos banditák és családjaik sorsáról mi fogunk dönteni – mondta Abdi. Azt pedig, hogy mi legyen a külföldi IÁ-harcosokkal, a származásuk szerinti európai országok maguk döntik majd el – tette hozzá.

A szíriai kurdok ugyanakkor humanitárius folyosó megnyitását követelik a civilek és a sebesültek kimenekítéséhez az északkelet-szíriai Rász el-Ajn településnél, amelyet a török hadsereg bekerített egy kurd fegyveres szervezet elleni hadműveletben.

„A terület elleni támadásban találatok érték a város kórházát” – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns aktivistahálózat. A tájékoztatás szerint az egészségügyi személyzet a bekerített létesítményben tartózkodik.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában az SDF gerincét adó YPG-vel, továbbá az Iszlám Állam tagjaival szemben. Törökország vállalta ugyanis, hogy átveszi a kurd fegyveres csoporttól a térségben raboskodó iszlamista szélsőségesek felügyeletét azon a területen, amelyet ellenőrzése alá von.

Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését. A török katonai beavatkozás azután vette kezdetét, hogy kivonult a térségből az amerikai hadsereg, amely az elmúlt években kiképezte és modern fegyverekkel látta el az YPG-t az Iszlám Állam elleni harcban. A török védelmi minisztérium csütörtökön arról számolt be, hogy eddig az YPG 673 terroristáját tették harcképtelenné. Egyre bonyolultabb a helyzet, úgy tűnik, Trump is elengedte a kurdok kezét.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?