A hó betört a szobákba is, a vendégeket és a dolgozókat kimentették.
Éjszaka lavina zúdult egy osztrák településre: Ramsau am Dachsteint szinte teljesen betemette a hó, a lavina olyan sebességgel zúdult le, hogy autókat borított fel és ablakokat tört be – írja a BBC. A lavina két épületbe tört be, egy 4 csillagos szállodába és egy vendégházba. Az épületekben a helyi hírügynökségek szerint 60 ember tartózkodott, mindenkit sikerült épségben kimenteni.
Az épületekben keletkezett kár jelentős, a parkolóban álló járművek nagy részét is tönkretette a hó.
Az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű hó hullott Ausztirában: a súlyos hóhelyzet miatt már a hadsereget is bevetették, több iskola zárva tart. A lavinaveszély miatt több nagyobb síparadicsomot be kellett zárni, és vannak települések, amelyek elérhetetlenné váltak, miután a környező utakat eltorlaszolta a hó.
A BBC szerint az elmúlt napokban csaknem két tucat ember halt meg Európában a havazás miatt.