Világ hvg.hu 2018. szeptember. 19. 18:08

Trump ezúttal igazságügyi miniszterének ment neki – nem kicsit, nagyon

Donald Trump amerikai elnök szerdán minden korábbinál élesebb támadást indított igazságügy-minisztere, Jeff Sessions ellen. „Nekem nincs is igazságügyi miniszterem” – mondta többek között a Fehér Ház ura. Nem kizárt, hogy a nyilatkozat annak a jele, hogy Trump hamarosan leváltja a tárcavezetőt.

A Hill TV-nek adott nyilatkozatában Trump részben azért bírálta Sessionst, mert a republikánus politikus – Trump közeli szövetségese – 2016-ban kihátrált az amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozás nyomai után kutató vizsgálatból. „Nagyon szomorú, de nincs igazságügyi miniszterem” – mondta Trump, aki azt is közölte, az sem tetszik neki, ahogy Sessions a migrációt kezeli.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy fontolgatja-e a politikus leváltását, közölte: „Meglátjuk, mi fog történni, nagyon sokan javasolták már a leváltást. Nagyon tisztességtelen volt, hogy kiszállt az Oroszország-vizsgálatból”. Trump – akit most ellenfelei azért bírálnak, hogy a nyilatkozattal szerintük beleavatkozik az igazságszolgáltatásba – azt is hangsúlyozta, hogy Sessions már akkor sem teljesített jól, amikor még tartott a kinevezési folyamat. „Össze volt zavarodva, s bár az őt régóta ismerő emberek nem viselkedtek vele rendesen a szenátusi meghallgatások során, Sessions valóban kusza válaszokkal állt elő” – magyarázta Trump.

Az elnök a múlt hónapban azért kritizálta Sessionst, mert szerinte nem képes rendet tartani minisztériumában. Sessions még nem válaszolt a legújabb vádakra, azonban a múlt hónapban keményen reagált. „Amíg én vagyok a miniszter, a döntéseket nem fogják nem odavaló politikai megfontolások befolyásolni. A legmagasabb színvonalat követelem, s ha valahol mást tapasztalok, azonnal lépek” – idézte a BBC a minisztert.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.