2018. augusztus. 26. 08:21 MTI Utolsó frissítés: 2018. augusztus. 26. 08:21 Világ

Kalózok térítették el a Gabon partjainál eltűnt tartályhajót

Kalózok térítették el augusztus 14-ére virradóra a Gabon partjainál eltűnt Pantelena nevű tartályhajót 17 georgiai és két orosz tengerésszel a fedélzetén.

Lasa Gagyelija, a hajó kapitánya szerint szerint a "A kalózok egy utasfülkébe zárták a legénység tagjait, ahol kilenc napig tartották őket fogva". Mint mondta, a kalózok nem bántották a tengerészeket, és időnként vizet és élelmet hoztak nekik. Gagyelija említést tett arról is, hogy a tengeri rablók angolul beszéltek a foglyaikkal, egymás között pedig valamelyik afrikai nyelvet használták. A bűnözők végül augusztus 23-án engedték el a tengerészeket. Gagyelija ugyanakkor nem pontosította, hogy milyen körülmények között, illetve feltételek mellett került sor az értesülések szerint hétezer tonna üzemanyagot szállító tartályhajó és legénysége elengedésére. A hajót augusztus 23-án találták meg a Nyugat-Afrika előtti vizeken egy nagyszabású keresőakciót követően, amelyben a georgiai külügyminisztérium szerint a portugál, brit és francia haditengerészet is részt vett, majd a gaboni Owendo kikötőjébe vontatták. Másnapra a tanker már Loméban horgonyzott. Az idei év kezdete óta 107 incidenst regisztráltak, ebből négy esetben kalózok foglaltak el egy hajót, 25-ben pedig matrózokat hurcoltak el a járművek fedélzetéről.
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?