A Kreml ura jól gondolta, hogy a labdarúgóvébére az országába látogató külföldiek csak a nekik mutatott színházat látják, nem az igazi Oroszországot. Számításai bejöttek, övé a hatalom, és őt csodálja a tömeg is – írta elemzésében a Politico híroldal.
“Az Oroszországba érkezett külföldi szurkolók nem foglalkoznak az igazi Oroszországgal, őket csak az érdekli, ami a stadionokban, a pályákon történik. A szurkolók hátat fordítanak a külvilágnak, ebben az esetben az ellenzéket elnyomó, és a korrupciótól szenvedő Oroszországnak. Putyin arra tett, hogy a foci iránt érdeklődő, jóindulatú nacionalizmustól fűtött szurkolók csak a sportra, és a nekik nyújtott színházra figyelnek” – írta a Politico, amely szerint az orosz elnök azt is tudja, hogy a szurkolók természetüknél fogva alapvetően “törzsi emberek”, s a különböző nemzetek szurkolói leginkább együtt mozognak, s nem keverednek a többi országból érkezettekkel.
“Az oroszokkal is leginkább csak azokban az esetekben találkoznak, amikor kiszolgálják őket az éttermekben és bárokban, vagy jegyet vesznek a buszokra vagy vonatokra. A szurkolók, akik korábban attól tartottak, hogy vad és durva orosz focihuligánok várják őket, nem kerültek szorult helyzetbe” – hangsúlyozta a portál.
A Politico szerint egyáltalán nem véletlen, hogy a korábbi években, például a legutóbbi franciaországi foci Eb-n igencsak agresszív orosz kemény mag most csendben van, és nem támad: a focihuligánokat ugyanis Putyin emberei ellenőrzik, és már jó előre megtettek mindent, hogy a problémás szurkolókat rövid pórázon tartsák. “A focihuligánok gyakorlatilag a rendszer törvényen kívüli rendfenntartói. Az lett volna a meglepő, ha lettek volna komoly támadások a külföldi vendégek ellen” – írta a Politico.
A lap szerint Putyinnak azzal is nagy szerencséje van, hogy míg a legutóbbi vébén a házigazda Brazília végül megalázottá vált, a bajnokság előtt teljesen esélytelennek tartott orosz válogatott valószínűtlen sikerei is hozzájárulnak ahhoz, hogy a mostani vébé igencsak jó hangulatban telik. “Pont ez az, amitől azok féltek, akik bírálták azt a döntést, amellyel Oroszországnak adták a vébé megrendezésének a jogát: Putyint most a siker aurája lengi be, s e miatt javul a korábban durva erősembernek tartott orosz elnök nemzetközi megítélése. Gondolataink a stadionokra korlátozódnak, s senkit nem érdekel, mi történik a pályáktól távolabb” – írta Tunku Varadarajan, a Politico elemzője.