Vlagyimir Putyin orosz államfőnek nem áll szándékában újabb elnöki mandátumot betölteni a mostani hatéves időszak 2024-es lejárta után – jelentette be a Kreml.
Az orosz elnöki hivatal az után szólalt meg, hogy a dél-oroszországi Csecsenföld parlamentjének tagjai azt javasolták, alakítsák át úgy az orosz alkotmányt, hogy Putyin 2024-ben is indulhasson a sorrendben harmadik elnöki megbízatásért. A most érvényes alaptörvény szerint egy személy egymás után legfeljebb kétszer lehet államfő az országban.
Putyin 2000-2008 között volt államfő, majd négy évre átengedte a széket Dmitrjij Medvegyev jelenlegi miniszterelnöknek. 2012-ben tért vissza az elnöki tisztségbe, s a megváltoztatott alkotmány szerint már kétszer hat évig maradhat hivatalában. Putyin idén márciusban nyerte meg nagy fölénnyel az újabb államfő választást, a hivatalos adatok szerint a politikus a voksok háromnegyedét kapta meg.A 65 éves államfő valamilyen tisztségben 1999 óta folyamatosan a 145 millió lakosú ország élén áll. Azt egyelőre nem tudni, hogy Putyin milyen szerpet szán magának 2024 után.