Világ MTI 2018. március. 19. 16:56

Letehetik az abaját a szaúdi nők, egy feltétellel

A szaúd-arábiai nőknek nem kell viselniük a fejkendőt vagy a fekete, földig érő abaját, az iszlám vallás szimbólumát, ha az öltözékük megfelelő és tisztelettudó – jelentette ki a királyság trónörököse a CBS amerikai televízióban.

Mohamed bin Szalmán vasárnap azt mondta, a saría által előírt törvények jól érthetőek. Eszerint a nőknek megfelelő és tisztelettudó öltözéket kell viselniük. Ez nem feltétlenül jelenti azonban a fekete abaja vagy a fejkendő viseletét.

A királyságban a 32 éves trónörökös erősödő hatalmával a női jogok is bővülnek. Korábban arról született döntés, hogy a nők részt vehetnek sporteseményeken, és nyártól autót is vezethetnek.

A mélyen konzervatív muszlim királyságban a változásokat egy új, modernizáció felé hajló irányzat bizonyítékának tartják, de sokan még mindig felróják a nők jogainak korlátozását.

Egy vezető pap februárban azt mondta, hogy a nőknek szerényen kell öltözniük, de ez nem teszi szükségessé az abaja viselését.

Az tisztázatlan maradt, hogy ezekkel a kijelentésekkel megváltoztak-e a női öltözetre vonatkozó előírások a királyságban. Szaúd-Arábiában szigorúan kötelező a nőknek az abaja viselete, bizonyos esetekben a haj és az arc eltakarása is.

Az elmúlt években a szaúdi nők színes – világoskék, rózsaszín – abajákat kezdtek el viselni, amelyek nagy kontrasztban állnak a korábbi feketével. Az ország néhány részén gyakori a hosszú szoknya és a farmernadrág viselése is, amire nyitott abaját vesznek fel.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.