Világ MTI / hvg.hu 2018. február. 07. 15:30

"Elitvezérelt projekt" – volt egy kirohanása a Fidesz EP-képviselőjének

Elfogadta az EP szerdán, hogy a Brexitet követően 751-ről 705-re csökkenjen a képviselők száma. A Fidesz EP-képviselője a tárgyalás során erősen bírálta a brit képviselők helyettesítéséről szóló felvetést. Schöpflin György szerint antidemokratikusak az EU erre vonatkozó tervei.

Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője felszólalásakor antidemokratikusnak nevezte az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a bizottsága javaslatát, mely szerint a képviselők egy része egyetlen közös európai választókerületből, úgynevezett transznacionális listán jusson be az uniós parlamentbe. Schöpflin az EP erre vonatkozó terveit "felülről irányított, elitvezérelt projektként" jellemezte. Szerinte megválasztásuk esetén a transznacionális képviselők kezében "felelősség nélküli hatalom összpontosulna", a lista pedig egy rossz irányú folyamat első állomása lenne.

Az Európai Parlament (EP) szerdai ülésén nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a 2019-ben esedékes EP-választásokon a 73 brit mandátum felszabadulásával 27 képviselőt uniós választókerület kialakításával, páneurópai listák alapján válasszanak meg. Azt viszont elfogadta az EP, hogy a Brexitet követően 751-ről 705-re csökkenjen a képviselők száma.

Az elfogadott szöveg szerint a Brexitet követően a 73 brit mandátumból 46 tartalékba kerülne egy esetleges EU bővítés esetére. A maradék huszonhét képviselői helyet 14 tagállam között osztanák szét. A változásokra csak akkor van szükség, ha az Egyesült Királyság valóban kilép az EU-ból.

Az egyenlőtlenségek kiegyenlítése érdekében Franciaország és Spanyolország 5-5, Olaszország és Hollandia 3-3, Írország 2, valamint Lengyelország, Románia, Svédország, Ausztria, Dánia, Szlovákia, Horvátország, Finnország és Észtország 1-1 további mandátumot kapna. A többi uniós tagállam, köztük Magyarország mandátumainak száma nem változna a jelenlegihez képest.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.