Robbantásokkal és lőfegyverekkel merényletet követtek el pénteken Egyiptomban egy mecsetnél. A halálos áldozatok száma az egyiptomi köztelevízió legfrissebb adatai szerint eléri a 235-öt, a sebesülteké legalább 125.
Fegyveres támadás és robbantás is történt pénteken az egyiptomi Sínai-félszigeten Bír-el-Abdban.
Az AP hírügynökség arról számolt be a helyi rendőrség információira hivatkozva, hogy a fegyveresek imádkozókra nyitottak tüzet.
A támadók hatan voltak. Először felrobbantották a mecset köré telepített eszközeiket, amikor a hívek éppen távoztak a templomból, majd lőni kezdtek a menekülőkre, később pedig a megérkező mentőautókra is.
Az egyiptomi egészségügyi miniszter kezdetben 75 halálos áldozatról beszélt, aztán 85-ről érkezett hír, majd szinte percenként emelkedett a halottak száma. A legfrissebb információk szerint legalább 235-nél is többen vesztették életüket a merényletben, amelyért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget.
Az egyiptomi biztonsági erők régebb óta küzdenek az Iszlám Állam soraihoz tartozó felkelőkkel az észak-sínai területen, ahol a fegyveresek rendőrök és katonák százait gyilkolták meg az elmúlt három évben.
A The Guardian brit napilap emlékeztet: idén májusban fegyveresek 29 egyiptomi kopt keresztényt lőttek le egy délebbre fekvő kolostorban, júliusban pedig 23 katona vesztette életét, mikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy katonai ellenerzőpont közelében a Sínai-félsziget északi részén. Utóbbi merényletért az Iszlám Államot tették felelőssé.
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a pénteki eset miatt összehívta a biztonsági kabinet rendkívüli ülését Kairóban – jelentette egyebek mellett a BBC.
"Oroszország, Európa, Amerika, Izrael és az arab világ. Mindannyiunkat terror sújtotta. Össze kell fogjunk és fel kell vennünk ellene a harcot" – fogalmazott Nafali Bennett izraeli oktatási miniszter. Mellette több vezető politikus, köztük a brit külügyminiszter, valamint az afgán elnöki hivatal is részvétét fejezte ki a támadás miatt.