Világ hvg.hu 2017. november. 15. 14:53

Atombomba kibiztosítva: az EP megszavazta a lengyelek ellen a 7-es cikkelyt

Orbán Viktor picit elkezdhet szorongani, mert a lengyelek egy lépéssel közelebb kerültek az EU-ban atombombának nevezett 7-es cikkely réméhez – ennek végén a szavazati jogukat is elveszthetik. A 7-es cikkely élesítéséhez még két lépcsőt kell megugrani. Magyarország ellen hasonló eljárás folyik.

438-152 arányban, 71 tartózkodás mellett a szigorúbb határozattervezet mellett döntött az Európai Parlament Lengyelország ügyében: a testület elkezdni előkészíteni a 7-es cikkely szerinti eljárás megindítását Lengyelországgal szemben. Az orbáni politika legnagyobb barátja, a lengyel kormány ellen az utóbbi évek fejleményei miatt kezdődhet az eddig még soha be nem vetett, atombombának is hívott EU-s szankciós eljárás.

A jóváhagyott határozat szerint az elmúlt évek fejleményei az uniós értékek súlyos megsértésének egyértelmű kockázatát hordozzák magukban Lengyelországban. Az EP ezért utasítja belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy készítsen különjelentést Lengyelországról, hogy a plénum szavazhasson egy indoklással ellátott javaslatról, amellyel kezdeményezheti a hetes cikk szerinti eljárás megindítását a tagállamok kormányait tömörítő tanácsban.

Az EU a bíróságok működésének függetlenségét, a jogállamiságot és az Alkotmánybíróság normális működését látja veszélyben Lengyelországban. Az utóbbi időben számos területen gyors jogalkotási fejleményekre került sor megfelelő konzultáció és alkotmányossági felülvizsgálat nélkül, például az állami média, a büntetőjog, a rendőrségre és a civil szervezetekre vonatkozó törvények, a menedékjog és a nők jogai terén. Továbbá rámutattak: ez felveti a fékek és ellensúlyok, illetve az alapvető emberi jogok szisztematikus ellehetetlenítésének kockázatát. A képviselők arra is felszólították Varsót, hogy azonnali hatállyal függessze fel a nagyszabású fakitermelést a bialowiezai erdőben, valamint tartsa tiszteletben a gyülekezési szabadságot, és vizsgálja ki azokat a jelentéseket, amelyek szerint a rendőrség megfigyeli az ellenzéki vezetőket.

A 7-es cikkely élesítéséhez még két lépcső szükséges: kétharmaddal el kell fogadni az EP-nek a tényleges megkezdésről döntő javaslatot, illetve az Európai Tanácsnak is négyötödös szavazataránnyal rá kéne bólintania a dologra. Ha itt is átmenne a javaslat, akár Lengyelország szavazati jogát is felfüggeszthetik.

Hasonló eljárás megindítását korábban Magyarországgal szemben is kezdeményezte az EP.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.