Világ MTI 2017. április. 05. 21:30

Trump begőzölt és meg akarja semmisíteni az Iszlám Államot

Trump a szíriai gáztámadástól nagyon megrendült, de a tervezett katonai lépéseket nem árulta el.

Az Egyesült Államok és szövetségesei megsemmisítik az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet  - hangsúlyozta Donald Trump amerikai elnök a II. Abdalláh jordániai királlyal tartott közös sajtótájékoztatóján szerdán Washingtonban. Trump szerint a Szíriában történt vegyifegyver-támadás megváltoztatta a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel kapcsolatos nézeteit.

A Fehér Ház Rózsakertjében tartott sajtótájékoztatón az amerikai elnök hitet tett amellett, hogy a terrorszervezet megsemmisítésével "megvédi a civilizációt" is, s ebben a küzdelemben álláspontja szerint "egyszer s mindenkorra" vezető szerepet visz a jordániai uralkodó is. II. Abdalláh ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy Donald Trump elkötelezte magát a palesztin-izraeli konfliktus megoldása mellett, s reményét fejezte ki, hogy az arab békekezdeményezés lehetőséget nyújt a "történelmi megbékélésre" palesztinok és izraeliek között". 

Donald Trump és II. Abdalláh a sajtóértekezlet előtt mintegy kétórás négyszemközti megbeszélést folytatott. A tárgyalások tartalmáról nem adtak ki közleményt, s a ttalálkozó előtti rövid sajtónyilatkozatban sem szerepeltek a tárgyalás előre jelzett témái, köztük például a palesztin-izraeli konfliktus. Trump a szíriai Idlíb tartományban elkövetett gáztámadást "rémisztőnek" és "elmondhatatlannak" nevezte, azt egyúttal az emberiség elleni támadásként minősített. 

A tárgyalások utáni sajtótájékoztatón a két politikus válaszolt a kérdésekre is. Trump ismételten leszögezte, hogy az Egyesült Államok - szövetségeseivel összhangban - elítéli a szíriai gáztámadást. "Asszonyok, gyermekek, sőt kis csecsemők is meghaltak, s haláluk támadás az emberiség ellen" - fogalmazott az elnök.

Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a Barack Obama vezette előző amerikai kormányzatnak meglett volna a lehetősége, hogy cselekedjék, amikor Szíria először hajtott végre vegyifegyver-támadást, ám Washington akkor nem tett semmit. A jelenlegi amerikai kormányzat várható lépéseiről azonban nem kívánt nyilatkozni, mint fogalmazott: soha nem fedi fel előre a követendő katonai lépéseket. Hozzátette ugyanakkor, hogy az őt személy szerint rendkívüli módon megrendítő gáztámadás megváltoztatta az Aszad szíriai elnökkel kapcsolatos nézeteit. Bassár el-Aszad szerinte több alkalommal is átlépte a határt.

Az amerikai elnök kiemelte, hogy kormányzata elkötelezett a Jordániával fenntartott kapcsolatok erősítésében, s hangsúlyozta azt is, hogy - mivel a hasemita királyság a szíriai háború miatt kialakult menekültválság megoldásában oroszlánrészt vállal - az amerikai kormányzat további anyagi segítséget nyújt a menekültválság enyhítéséhez Ammánnak.

A jordániai uralkodó hangsúlyozta, hogy az arab és muszlim államoknak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban a nemzetközi közösség mögött kell állniuk, majd kitért a palesztin-izraeli békefolyamat újraélesztésének lehetőségére. Leszögezte, hogy nagyra becsüli és "rendkívül bátorítónak" tartja Trump elnök elkötelezettségét az ügyben. Hangsúlyozta egyúttal: az arab országok készek arra, hogy mindent megtegyenek e béketárgyalások felújítása, a palesztinok és az izraeliek tárgyalóasztalhoz ültetése érdekében. Ehhez álláspontja szerint kiváló alap az Arab Liga legutóbbi békekezdeményezése.

Hirdetés