Bihari Ádám
Szerzőnk Bihari Ádám

Ha csütörtökön repül, mindenképp olvassa el ezt a cikket. Ha csak autóba ül, akkor is. Ha gyalogol, de érdekli, mit üzen Putyin Budapestről a világnak, vagy melyik nagyhatalmú vezetőt váratta meg legjobban, akkor is.

Várta már Vlagyimir Putyint? Mert ha a városban vagy a reptéren lesz dolga holnap, akkor egész biztosan várni fog. Az orosz elnök miatt ugyanis nem csak állandó, de szakaszos és időszakos lezárások is lesznek. Így nem csak az ónos eső és a járhatatlan utak, de egy orosz elnök is rendesen bekavar majd a budapestiek életébe, főleg, hogy az elnök védelmének biztosítása céljából a TEK kérésére a rendőrség több helyen teljes, egész nap tartó lezárásokat is alkalmaz majd. Ezekről részletesen írtunk korábban, de a térképet itt is megnézheti még egyszer.

Aki villamosra, metróra vagy buszra szállna, az vessen egy pillantást a BKK által kiadott útmutatóra, mert nemcsak a Ferihegy környékén, de a belvárosban és az Oktogon környékén is lesznek fennakadások. A kis földalattit, a 200E buszt és egy rövid ideig a 4-6-os villamost is érintik a lezárások.

Azért Putyinhoz ne állítson órát

Annak sem lesz egyszerű dolga, aki épp a gyereket viszi ki a reptérre egy vizsgaidőszak utáni ibizai nyaralásra. Putyin légiflottájának egyik gépe már szerdán megérkezett, de azt nem tudni, hogy ki ült rajta, ahogy azt sem, hogy melyik gépen utazik majd az elnök. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a hvg.hu-nak elmondta, a reptéren nagyon komoly biztonsági intézkedések lesznek érvényben, ezeket azonban a TEK koordinálja.

A kommunikációs igazgató szerint

az utasoknak a szokásos 2 óra helyett most legalább 3 órával indulás előtt érdemes megérkezniük a reptérre csütörtökön,

mert 11 és 13 óra között legalább félórás lezárással lehet majd számolni, amikor az elnöki konvoj elhagyja a repteret. Putyin pedig nem csak jön, de megy is, bár a visszaút szinte kiszámíthatatlan, nagyjából délután öt és este 9 óra között szinte biztosan lehet számítani egy hasonló szeánszra. A leginkább érintett időpontokban induló járatok utasai egyes légitársaságoktól még figyelmeztető sms-eket is kaptak a várható kényelmetlenségekről.

Az elnök vélhetően a 4-es úton keresztül az M0-s felé veszi majd az irányt a Mercedes S600 Pullman Guard típusú, személyautóknál szinte példátlan páncélzattal felszerelt fémszörnyetegen egy tekintélyes konvojjal körülvéve.

MTI / Szigetváry Zsolt

Ezt már csak azért is nehéz kiszámítani, mert az orosz elnöknek nem erőssége a pontosság, ahogy az Independent statisztikája is mutatja. Sikerült már megváratnia Ferenc pápát (50 perc késés 2015-ben), Barack Obama amerikai elnököt (40 perc késés 2012-ben) és az egész ENSZ-közgyűlést is (1 óra 20 perc késés 2015-ben). A legtöbbet a liberáldemokrácia európai bástyájának védelmezője, Angela Merkel várakozott, őt 4 óra 15 percig várakoztatta az illiberalizmus ura 2014-ben. A legjobban az angol királynő járt, ő mindössze negyedórát üldögélhetett egy kihűlt tea fölött 2003-ban.

A sajtótájékoztatóra nem mehet be akárki

A látogatásnak egyelőre egyetlen biztos pontja van. 15 óra 25 perckor Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatót tart a tárgyalásukat követően. Az akkreditáció ide már egy nappal korábban lezárul, ráadásul nem juthat be akárki. A Miniszterelnöki Kabinetiroda közlése szerint ugyanis „az eseményen országos sajtóorgánumok tényleges tudósítói tevékenységet végző munkatársait tudják fogadni korlátozott létszámban”.

Eltakarítják a havat a Parlament főlépcsőjéről egy nappal Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása előtt Budapesten.
MTI / Kovács Tamás

Két évvel ezelőtt egy gombostűt is nehezen lehetett volna leejteni a nemzetközi érdeklődésre is erősen számot tartó eseményen, valószínűleg idén is így lesz, hiszen Putyin nem csak azért utazik Budapestre, hogy egyébként akár miniszteri szinten is elintézhető csip-csup energiaügyekről tárgyaljon az egyik (Oroszország felé) legbarátságosabb uniós állam miniszterelnökével. A látogatás egy üzenet, az elnök személyesen jelenik meg egy NATO-tagállamban, az Európai Unió egyik tagországában. Már a repülőjét is magyar Gripenek kísérik majd a NATO engedélyével.

Ha Putyin erre jár, valami mindig történik Kelet-Ukrajnában

Az időzítés megint remekül sikerült. 2015 februárjában történelmi sajtótájékoztatót tartott az orosz elnök. „Veszíteni mindig rossz, különösen ha bányászok és traktorosok győznek” – mondta 2015. február 17-én, éppen aznap, mikor a kelet-ukrajnai fronton a polgárháború legvéresebb harcai folytak a Donyecktől északkeletre fekvő Debalcevó városában, melyet pár nap múlva teljesen elfoglaltak a modern orosz fegyverekkel, páncélosokkal, rakétarendszerekkel felszerelt „traktorosok”.

Idén pedig szintén a látogatás előtt pár nappal kezdtek offenzívába a 2014 végén porrá rombolt donyecki reptérrel szemben fekvő Avgyevka városa ellen. A várost folyamatosan rakétatűz alatt tartják, ahogyan az a BBC haditudósítójának, Tom Burridge-nek a helyszínen készített videóján is látszik, holott a minszki egyezmény alapján a nehéztüzérségnek most már lassan két éve nem lenne helye a frontvonalban.

Bár a város már két éve a harcok középpontjában áll, a lakosság evakuálást csak most kezdték meg, mert már fűtés sincsen a rendkívül kemény ukrán tél közepén a lakóházak többségében. A szíriai események háttérbe szorulásával sokan a helyzet eszkalálódásától tartanak, mondván, Putyin most Trump türelmét próbálgatja, meddig mehet el Kelet-Ukrajnában.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.