Világ MTI 2016. április. 01. 20:46

A jogi hátteret is megteremtették a görögök a migránsok visszaküldéséhez

A görög parlament új törvényt fogadott el pénteken a menedékkérési eljárásról és a bevándorlók visszaküldéséről az úgynevezett biztonságos országokba.

A törvényt nemcsak a kormánykoalíció, hanem ellenzéki pártok is jóváhagyták, és egyebek mellett átülteti a görög jogrendszerbe az EU-török megállapodást a migránsok visszaküldéséről. A megállapodás március 20-án lépett hatályba. A visszatelepítés elvileg hétfőn kezdődik.

A törvény elfogadásához Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek le kellett törnie az ellenállást a saját pártján belül is, mert több képviselő kétségét fejezte ki afelől, hogy Törökországot biztonságos helynek lehet-e tekinteni. A jogszabály nem nevezi meg kifejezetten Törökországot ilyen államként, hanem egy külön listára utal az ilyen országokról, de ez a felsorolás még nem készült el.

Jannisz Muzalasz bevándorlásügyi miniszter a parlamenti vitában azzal érvelt, hogy "a körülményekhez képest" ez a legjobb megállapodás, de elismerte: "nem lehet tudni", hogy Törökország teljesíteni fogja-e. Hangsúlyozta, hogy a megállapodással csapást mérnek az embercsempészekre, bár nem akkorát, hogy beszüntessék a tevékenységüket.

A törvény maximálisan 15 napban határozza meg azt az időszakot, amely alatt a menedékkérelmeket el kell bírálni, beleértve a fellebbezéseket is. Három napot szán az elsőfokú határozat meghozatalára, egyet a kézbesítésre és a többi időt az esetleges fellebbezésre.

Muzalasz azt ígérte, hogy a hatóságok teljes mértékben tiszteletben fogják tartani a migránsok emberi jogait.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.