2016. március. 04. 21:38 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 04. 21:49 Világ

Svédországban megöltek egy menedékkérőt

A negyvenes éveiben járó férfit nyakon szúrták egy menekültszálláson. Az elkövetők is migránsok, de nem lehet tudni, honnan érkeztek.

Késsel halálosan megszúrtak egy menedékkérőt a közép-svédországi Lindesberg melletti menekültszálláson, három gyanúsítottat őrizetbe vettek - közölte pénteken a svéd rendőrség.

Stefan Wickberg szóvivő szerint az elkövetők ugyancsak menedékkérők, de fiatalabbak negyvenes éveiben járó áldozatuknál. A férfi nyakán ejtettek halálos sebet, indítékuk egyelőre nem ismert.

Az érintettek állampolgárságáról a szóvivő nem nyilatkozott.

Lindesberg mintegy 200 kilométerre nyugatra fekszik Stockholmtól.

Január végén egy fiatalkorú menedékkérő késsel ölt meg egy 22 éves dolgozót a délnyugat-svédországi Mölndalban egy fiatalkorúakat - köztük a tettest is - befogadó szálláson.

Az idén legalább három embert gyilkoltak meg menekültszállásokon az országban, de az esetek között a hatóságok nem látnak összefüggést.

A 9,8 milliós Svédország tavaly 163 ezer menekültet fogadott be, a lakosság nagyságához viszonyítva a legtöbbet Európában. A svéd hatóságoknak komoly nehézséget jelentett a migránsáradat kezelése, és társadalmi feszültségek is keletkeztek. Januárban tucatnyi huligán és neonáci gyűlt össze Stockholmban, és szórólapokon merényletekre buzdítottak fiatal migránsok ellen. A kormány azóta határellenőrzést vezetett be a svéd-dán határon, de még így is 70-140 ezer új menedékkérővel számol az idén.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.