2016. január. 26. 16:17 MTI Utolsó frissítés: 2016. január. 26. 17:39 Világ

Több mint 80-an haltak már meg az ukrajnai influenzajárványban

Kizárólag a veszélyeztetett csoportokból kikerülő betegek haltak bele eddig az Ukrajnában terjedő H1N1-es influenzába. Az ukrán egészségügyi miniszter szerint összesen 83 halottról tudnak. Nemrég egy új vírustörzset is azonosítottak Ukrajnában.

Összesen 2,6 millió ember kapta el a betegséget a 2015. október 1-je és a 2016. január 18-a között felvett adatok szerint. A megbetegedések száma az ország 18 megyéjében túllépte a járványos küszöböt, közülük 11 megyében ötven százalékkal – mondta Olekszandr Kvitasvili ukrán egészségügyi miniszter.

Ljubov Nyekraszova, az ukrán járványügyi hivatal vezetője szerint a legtöbb haláleset Odessza megyében volt, ott huszonhatan hunytak el. A H1N1-es influenzajárvány következtében meghalt emberek mind az úgynevezett rizikócsoportokból, vagyis a gyerekek, a terhes nők, a cukorbetegek, az asztmások, az idős emberek, az egészségügyi dolgozók és a szolgáltatásiparban dolgozók közül kerültek ki.

Ukrajnában 2015 decembere óta terjed a H1N1-es influenza. Január 25-én Kijev főorvosa, Oleg Ruban bejelentette, hogy az ukrán főváros egészségügyi hatóságai az influenzavírus új törzsét regisztrálták, a H3N2-t, amelyet Svájcból hurcolhattak be Ukrajnába.

A 2009-2010-es H1N1-járvány idején Ukrajnában öt hónap alatt majdnem 6,5 millió ember betegedett meg, és 1127-en haltak meg.

Hirdetés