Világ MTI 2015. november. 11. 07:30

Senki sem tudja, mikor mehet újra repülő Oroszországból Egyiptomba

Várhatóan hónapokig nem közlekedhetnek utasszállító repülők Oroszország és Egyiptom között – közölte az orosz elnöki hivatal vezetője. Szergej Ivanov az Interfax orosz hírügynökségnek nem tudta megmondani, pontosan meddig lesz érvényben az október 31-i légi tragédia után elrendelt repülései tilalom.

Az orosz elnöki hivatal vezetője egyúttal a biztonsági intézkedések javítását szorgalmazta Sarm-es-Sejk, a másik népszerű vörös-tengeri üdülőhely, Hurghada, valamint az egyiptomi főváros, Kairó repterein. A felfüggesztett orosz járatok elsősorban ezt a három repteret használták.

Az orosz kormány továbbra sem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a Metrojet orosz légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépének október 31-i tragédiáját, amelyben 224-en haltak meg.

Korábban több nyugati kormány is azt valószínűsítette, hogy merénylet okozta az orosz gép tragédiáját. Több ország ezért felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe irányuló légi forgalmát, ami kényesen érinti az idegenforgalomtól jelentősen függő egyiptomi gazdaságot. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet magára vállalta az állítólagos merénylet elkövetését, azt hangoztatva, hogy az megtorlás Oroszország szíriai beavatkozásáért.

Egyiptom és Oroszország viszont nem erősítette meg, hogy pokolgépes támadás miatt zuhant volna le az orosz repülőgép. Ettől függetlenül Moszkva múlt héten felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe tartó menetrend szerinti járatokat, és külön légihídon hozta haza a Vörös-tenger partján fekvő üdülőhelyről ott rekedt állampolgárait. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök pedig hétfőn első ízben elismerte, nem zárható ki, hogy terrorakció történt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.