Világ MTI 2015. augusztus. 27. 17:06

Fotó: Kinevezték Görögország első női miniszterelnökét

Vassziliki Tanu, a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett Görögország új miniszterelnöke Alexisz Ciprasz lemondása után – a hatvanöt éves Tanu az ország első női kormányfője, akinek a szeptemberi előrehozott választásokat kell előkészítenie átmeneti kormányával.

Vassziliki Tanut, a görög Legfelsőbb Bíróság vezetőjét nevezte ki az átmeneti kormány élére Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnök csütörtökön, miután a Sziriza pártból kivált politikusok alkotta új párt, a Népi Egység (LAE) vezetője, Panajótisz Lafanazanisz volt energiaügyi miniszter visszaadta a kormányalakítási megbízatást.

A hatvanöt éves Tanut várhatóan csütörtök este iktatják be, és így Görögországnak először lesz női miniszterelnöke. A beiktatást követően Tanu kijelöli a szeptemberi előrehozott választásokat előkészítő átmeneti kormányt, amely pénteken teszi le a hivatali esküt. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök, a baloldali Sziriza vezetője múlt csütörtökön jelentette be lemondását a kormányfői tisztségről, és előre hozott választások kiírását sürgette. A görög alkotmány értelmében a három legnagyobb parlamenti pártnak biztosítani kell a lehetőséget a kormányalakításra, ha a miniszterelnök egyévnyi hivatalban töltött időn belül lemond. Az alaptörvény azt is kiköti, hogy új választásokat legkorábban 21 nappal az átmeneti kormány felállítását követően lehet tartani, de legkésőbb 30 napon belül mindenképpen meg kell azokat rendezni.

AFP / Aris Messinis

 Ciprasz lemondását követően a köztársasági elnök Vangelisz Meimarakiszt, az első számú görög ellenzéki párt, a konzervatív Új Demokrácia elnökét bízta meg kormányalakítással, akinek viszont nem sikerült a megadott három nap alatt koalíciós partnert találnia. Ezután a Sziriza pártból kivált Panajótisz Lafanazanisz volt energiaügyi miniszter kapta meg a kormányalakítási megbízatást.

Az athéni államfői hivatalból kiszivárgott hírek szerint az államfő pénteken szeptember 20-ra írja majd ki az előre hozott parlamenti választásokat – közölte egy név nélkül nyilatkozó elnöki hivatali forrás szerdán. "Az államfő azt szeretné, ha a folyamat minél gyorsabban végbemenne, és a lehető leghamarabb lezajlanának a választások" – mondta az illetékes.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.