2015. január. 12. 05:37 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 12. 08:43 Világ

Netanjahu köszönetet mondott a kóser boltban életeket mentő muszlim eladónak

Netanjahu a párizsi nagyzsinagógában köszönetet mondott egy muszlimnak a zsidók megmentéséért.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap késő este a párizsi nagyzsinagógában méltatatta a francia vezetőket az antiszemitizmussal és terrorizmussal szembeni szilárd kiállásukért, és köszönetet mondott egy muszlim férfinak, aki több zsidónak megmentette az életét a párizsi kóser boltban történt túszejtés idején. 

"Nagyra értékelem Francois Hollande államfő és Manuel Valls miniszterelnök nagyon szilárd és határozott kiállását az újfajta antiszemitizmussal és terrorizmussal szemben. Közös ellenségünk a radikális iszlám, a szélsőségesség, és nem a normális iszlám" – hangoztatta Netanjahu a nagyzsinagógában tartott megemlékezésen, amelyen részt vett a francia államfő is, illetve több arab világbeli vezető is. 

Netanjahut és Hollande-ot tapsviharral fogadták a nagyzsinagógában összegyűlt hívők. Netanjahu héber nyelven mondott beszédében felsorolt több szélsőséges iszlamista szervezetet, köztük az Iszlám Államot, az an-Núszra Frontot, a Boko Haramot, a Hamászt és a Hezbollahot, és felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a csoportok "ugyanarról a tőről fakadnak". 

"Izrael most Európa oldalán áll, de azt szeretném, ha Európa is Izrael oldalán állna" – hangoztatta Netanjahu. Leszögezte a nagyzsinagógában összegyűlt hívők előtt, hogy minden zsidónak jogában van biztonságban élni bárhol a világon, kiváltképpen Franciaországban. Hozzátette ugyanakkor, hogy Izrael tárt karokkal vár minden zsidót, aki át akar települni. 

Az izraeli miniszterelnök köszönetet mondott muzulmán vallású Lassana Bathilynek, aki a párizsi kóser boltban történt túszejtés és vérengés idején több zsidó életét mentette meg. Miután a támadó, Amedy Coulibally pénteken behatolt az üzletbe, és megölt négy embert, illetve egy tucatnyit túszul ejtett, a 24 éves bolti alkalmazott, a fekete bőrű, mali származású Lassana Bathily 15 embert, köztük egy hároméves gyereket és egy csecsemőt is elrejtett egy alagsori hűtőkamrában, és ezzel megmentette az életüket.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.