2014. december. 29. 08:33 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 29. 11:07 Világ

Ebolagyanúval kezelnek egy férfit Japánban

Egy esetleg ebolavírussal fertőzött beteget különítettek el a japán fővárosban – jelentette be hétfőn a tokiói egészségügyi minisztérium.

A gyanús tüneteket mutató japán férfi néhány nappal ezelőtt érkezett a távol-keleti szigetországba a betegség által leginkább sújtott nyugat-afrikai Sierra Leonéból. Azt nem közölték, hogy pontosan miért utazott a térségbe, sajtóhírek szerint viszont ő lehet az ebolajárvány első japán betege.

A fiatalember a hatóságok kérésére december 23-i hazaérkezése óta nem hagyta el az otthonát, hétfő reggel azonban felszökött a láza, és azóta egy egészségügyi létesítményben kezelik Tokióban.

A harmincas éveiben járó férfi elmondása szerint nem érintkezett közvetlenül fertőzöttekkel, december 17-én azonban egy temetés alkalmával csupasz kézzel hozzáért egy hullazsákhoz.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint az eddigi legsúlyosabb, idei ebolajárványban közel 20 ezer ember fertőződött meg, és közülük több mint 7693-an haltak meg.

A rendkívül fertőző, gyakran halálos kimenetelű vérzéses láz egy éve, 2013 decemberében jelent meg ismét Guineában. A járvány Guinea mellett leginkább a szomszédos Libériát és Sierra Leonét sújtotta.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.