Világ hvg.hu 2014. október. 19. 11:19

Előkerült az észak-koreai diktátor. Vagy mégsem?

A 40 nap után a nyilvánosság előtt újra megjelenő Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a phenjani hivatalos sajtó vasárnapi jelentése szerint megtekintett egy légierő-gyakorlatot, valamint bankettet adott két közelmúltbeli ázsiai sportesemény észak-koreai aranyérmeseinek és edzőiknek.

Az észak-koreai média fényképeket is közölt az eseményekről - ezeken Kim sétabottal látható, mint korábban -, viszont szokás szerint nem közölték a lapok, hogy ezek hol és mikor történtek. A banketten részt vett Kim Dzsong Un felesége, Li Szol Dzsu is. A 31 éves Kim szeptember 3-án mutatkozott utoljára nyilvánosan, és tartós távolléte találgatásokat indított el egészségi állapotáról, sőt egyes híresztelések a hatalmon maradását is megkérdőjelezték. A héten újra megjelent, és a vasárnap közölt két esemény már a harmadik és negyedik nyilvános szereplése volt. A kínai állami lapok csütörtökön azt írták, hogy Kim Dzsong Un hatalma szilárd, amit a negyvennapi "távolléte" alatti rend és visszatérte is alátámaszt.
Hirdetés