2014. október. 15. 16:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 15. 16:20 Világ

Halálra ítéltek egy síita hitszónokot Szaúd-Arábiában

Zendülés szításáért halálra ítélték szerdán Nimr Bakr en-Nimr neves síita hitszónokot Szaúd-Arábiában - jelentette be a sejk családja, politikai indíttatásúnak nevezve a döntést.

A vallási vezetőt "az uralkodóval szembeni engedetlenség" és fegyverviselés vádjában is bűnösnek találták. A halálos ítéletet egy, a terrorizmussal kapcsolatos ügyekre szakosodott rijádi bíróság mondta ki. A 2012 júliusában őrizetbe vett Nimr ellen még tavaly indítottak eljárást.

Az 55 éves hitszónokot azután vették őrizetbe, hogy élére állt a szunnita királyság keleti részében 2011-ben és 2012-ben kirobbant tüntetéseknek, amelyek során a kisebbségben lévő síiták tiltakoztak az őket érő hátrányos megkülönböztetés ellen. Az egyik legradikálisabb síita vezetőnek tartott Nimr letartóztatásának hírére több tüntetés volt a keleti Katíf régióban, amely korábban a demonstrációk központja volt.

A család közleményében elutasította az ítéletet és annak visszavonására kérte a legfelsőbb semmítőszéket. Emellett arra kérték a vallási tisztségviselőket és az emberi jogi szervezeteket, hogy indítsanak kampányt a "hamis vádakon alapuló" ítélet megsemmisítésére. A család hangsúlyozta, hogy Nimr, aki mindössze reformokra próbálta sarkallni a hatóságokat, mindig a tiltakozás békés módját választotta.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.