2014. szeptember. 03. 07:05 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 03. 11:59 Világ

Líbiának már két kormánya van

Jóváhagyta az iszlamista többségű parlament Omár el-Hászi kormányát.

Jóváhagyta kedden a feloszlatott, majd az iszlamista erők által újra összehívott Általános Nemzeti Kongresszus (ÁNK) Omár el-Hászi 19 tagú kormányát, így a belpolitikai káoszba süllyedt Líbiának jelenleg két kabinetje van. A kongresszust annak ellenére hívták össze az iszlamisták augusztus közepén, hogy két hónappal ezelőtt egy másik, megválasztott parlament vette át a törvényhozási jogköröket az észak-afrikai országban. Omár el-Hászi kedden megválasztott kormánya a nyilvánosság számára jórészt ismeretlen emberekből áll. 

Az iszlamista többségű ÁNK nem ismeri el a megválasztott líbiai parlamentet és az átmeneti kormányt, mert az külföldi katonai segítséget kért a belpolitikai válság rendezéséhez. A júniusban megválasztott törvényhozás az ország keleti felében, Tobrukban ülésezik, amióta a főváros, Tripoli felett átvették az ellenőrzést az iszlamisták. A nemzetközi közösség által a törvényhozó hatalom letéteményeseként elismert parlament hétfőn felkérte az ország múlt szerdán lemondott előző miniszterelnökét, Abdalláh asz-Szánit az újbóli kormányalakításra. 

Száni és kormánya múlt csütörtökön adta be lemondását, és szintén az ország keleti részébe menekült, miután Tripoliban a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) nevű iszlamista fegyveres csoportokból álló koalíció harcosai vették át az uralmat az utóbbi napokban.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.