2014. június. 05. 20:53 Utolsó frissítés: 2014. június. 05. 20:50 Világ

Új emberek vigyáznak a Vatikán kasszájára

Teljesen megújult a vatikáni Pénzügyi Információs Felügyelet vezetősége a csütörtökön bejelentett személycserékkel.

A pápai állam intézményeinek pénzügyi működését, így egyebek mellett az IOR vatikáni bank tranzakcióit ellenőrző Aif négy fős laikus igazgatótanácsának tagjait XVI. Benedek 2010-ben nevezte ki.

Most lejárt mandátumukat Ferenc pápa nem hosszabbította meg. Az egyházfő az Aif élére új vezetőséget nevezett ki. Köztük van Maria Bianca Farina, az olasz posta biztosítási részlegének ügyvezető igazgatója, Marc Odendall svájci pénzügyi szakember, Joseph Yuvaraj Pillay, a szingapúri elnöki hivatal tanácsosa és Juan Carlos Zarate amerikai nemzetbiztonsági szakértő.

Az Aif korábbi vezetősége kivétel nélkül olaszokból állt. Helyettük Ferenc pápa nemzetközi csoportot helyezett a vatikáni felügyelet élére.

Az Aif igazgatója a pénzmosás elleni küzdelem szakértőjeként ismert René Brülhart svájci bankár maradt, aki 2012-ben került a felügyelet élére.

Az Aif májusban mutatta be 2013-es jelentését, amely szerint a vatikáni pénzügyi felügyelet tavaly több mint kétszáz gyanús tranzakciót vizsgált meg. 2012-ben ezeknek a száma csak 6 volt.

Brülhart azt mondta: Ferenc pápával erősödött a Vatikán pénzügyi működésének átláthatósága.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.