2014. május. 15. 13:27 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 15. 14:47 Világ

Nemet mondott a NATO Ukrajnának

Felderítésben és felszerelésben nem tud segíteni a NATO Ukrajnának, mert mint szervezetnek nincsenek felszerelései, se hírszerzése.

A NATO mint szervezet nem tud segítséget nyújtani Ukrajnának felderítésben és felszerelésben, az ilyen igényeket a tagországok egymás közötti kapcsolataiban kell megvizsgálni – közölte a pozsonyi kül- és biztonságpolitikai konferencián csütörtökön Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár.

"A NATO-nak mint szervezetnek nincsenek felszerelései, nincs hírszerzése. Ezek olyan kérdések, amelyeket kétoldalú alapon kell megvizsgálni" – mondta a főtitkár a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint. Emlékeztetett: a katonai szövetség úgy döntött, hogy megerősíti partnerségét Ukrajnával a haderőreform, a fegyveres erők korszerűsítése, a kölcsönös együttműködés fejlesztése területén, beleértve Ukrajna részvételét a hadgyakorlatokon.

"Feltételezem, hogy a jövőben többet is tudunk tenni. De különbség van a NATO-tagság és a partnerség között. A kollektív védelem a washingtoni szerződés 5. cikke szerint csak a tagországokra vonatkozik" – hangsúlyozta Rasmussen.

Ukrajna márciusban átadott a NATO-nak egy listát, amely azokat a katonai-műszaki eszközöket tartalmazza, amelyekre az országnak szüksége lehet. Andrij Descsicja ügyvivő külügyminiszter leszögezte, hogy nem fegyverekről van szó.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.