2014. május. 13. 13:32 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 13. 18:53 Világ

Művégtagot nyomtattak ki 3D-ben egy árva haiti kisfiúnak

Egy 12 éves, születésétől fogyatékossággal élő árva kisfiú kapta az első olyan művégtagot Haitin, amely háromdimenziós nyomtatóval készült.

A mindkét kezén ujjak nélkül született kisfiúnak, Stevenson Josephnek a súlyos szegénységben élő, katasztrófa sújtotta országban nem sok esélye volt arra, hogy valaha művégtaghoz jusson. Az országban csupán néhány jótékonysági szervezet foglalkozik a mozgássérültek kezelésével.

A 3D-s protézis, amely bal kezének ujjait pótolja, most már lehetővé teszi a fiú számára, hogy megfogjon dolgokat, és talán még írni is képes lesz vele – mondta el annak az árvaháznak a szóvivője, amelyben a fiú hároméves kora óta nevelkedik.

Négy éve Stevenson bekerült egy Port-au-Prince-i kórházba, ahol ortopéd szakemberek készítenek művégtagokat amputáltak számára, de az ő problémáját nem tudták megoldani. Kiderült, hogy műtéttel sem lehetne rajta segíteni.

Az árvaházba visszakerült fiút azonban tavaly megismerte John Marshall kaliforniai szoftvermérnök, aki egy karitatív segélyszervezettel érkezett Haitire feleségével. Hazatérve felvette a kapcsolatot egy dél-afrikai férfival, aki háromdimenziós nyomtatóval készített protézist magának egy baleset következtében elvesztett ujjai helyére. 

John Marshall és Richard van As néhány hónap alatt közösen tervezte meg a protézist a kisfiú számára, és a gyerek áprilisban meg is kapta a művégtagot. "Nagyszerű kéz. Most már meg tudok fogni egy léggömböt, tudok kosarazni, kezelni tudom a tévé távirányítóját, és tolni tudom a barátaim kerekesszékét. Nagyon tetszik" – mondta a kisfiú.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.