2013. december. 26. 20:58 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 26. 20:51 Világ

Dél-Szudánban a közvetítési kísérlettekkel egy időben folytatódtak a harcok

Folytatódtak a harcok csütörtökön Dél-Szudán egyik olajban gazdag körzetében a hadsereg és a lázadók között, miközben kenyai és etiópiai vezetők - elmondásuk szerint sikerrel - közvetítettek a felek között.

Salva Kiir dél-szudáni elnök csapatai továbbra is ellenállnak a Riek Machar volt alelnökhöz hű erők támadásának az olajban gazdag Felső-Nílus szövetségi állam fővárosa, Malakal ellenőrzéséért folyó harcban, ahol szerda óta tartanak az összecsapások.

Philip Aguer, a hadsereg szóvivője elmondta, hogy a kormányerők offenzívára készülnek Unity szövetségi állam fővárosa, Bentiu ellen, amelyet a lázadók tartanak az ellenőrzésük alatt. Az ENSZ szerint a december közepén kitört harcokban eddig több ezren haltak meg, és tíz nap alatt legalább 90 ezer ember menekült el otthonából a harcok elől.

Csütörtökön Uhuru Kenyatta kenyai elnök és Hajlemariam Deszalegn etióp kormányfő külügyminisztereik kíséretében villámlátogatásra Jubába utaztak, hogy megpróbáljanak közvetíteni Salva Kiir elnöknél. Az etióp diplomácia vezetője szerint a látogatáson "jó eredményt" értek el. Pénteken a hat kelet-afrikai országot tömörítő IGAD regionális szervezet csúcstalálkozót tart Nairobiban. Az IGAD már közvetített a Szudán északi és déli része közötti polgárháború 2005-ben történt lezárásában, amelynek következtében 2011-ben létrejött a független Dél-szudáni Köztársaság.

Salva Kiir és Riek Machar hivatalosan beleegyeztek abba, hogy tárgyalásokat kezdenek egymással, de ezek időpontja nem ismert. A két különböző etnikumhoz tartozó politikus már a függetlenség kikiáltása előtt is ellenlábasa volt egymásnak. Az dinka nemzetiségű Kiir államcsínykísérlettel vádolja a nuer népcsoporthoz tartozó Machart, míg a júliusban menesztett alelnök szerint az államfő tisztogatással akar megszabadulni a riválisaitól.

Az ellenségeskedés a 10 dél-szudáni szövetségi állam felére terjed ki: Jonglei , Unity, Középső-Egyenlítő, Felső-Nílus és  Keleti-Egyenlítő területének folynak harcok. A kormányerők kedden visszavették a lázadóktól a Jubától 200 kilométerre északra fekvő Bort, Jonglei szövetségi állam székhelyét.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.