2013. november. 07. 10:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 07. 12:25 Világ

Bukarest elfogadta az új magyar nagykövetet

Jóváhagyta Traian Basescu román államfő a leendő bukaresti magyar nagykövet, Zákonyi Botond kinevezését – közölte csütörtöki számában az erdélyi Krónika című lap.

A Kolozsváron megjelenő újság szerint a román balliberális kormány és a jobboldali államfő közötti politikai ellentétek befolyásolták Magyarország új bukaresti nagykövetének kinevezését. Miközben a bukaresti külügyminisztérium szokatlan módon hónapokig halogatta a döntést, az államelnöki hivatal mindössze néhány nap alatt beleegyezett, hogy Zákonyi Botond elfoglalhassa állomáshelyét Bukarestben – jegyezte meg a cikkíró. Bogdan Oprea, Traian Basescu szóvivője szerdán úgy tájékoztatta a Krónikát, hogy az államfő november 6-i hatállyal megadta a beleegyezést (agrément) ahhoz, hogy az új magyar nagykövet megkezdhesse munkáját. 

A magyar fél még július végén benyújtotta a Zákonyi Botond hivatalba lépéséhez szükséges agrément iránti kérését, Füzes Oszkár leköszönő nagykövet pedig október elején el is hagyta állomáshelyét. A magyar Külügyminisztérium érdeklődésére a bukaresti társtárca heteken keresztül „bürokratikus akadályokkal” indokolta a késlekedést – értesült a Krónika.  

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára  a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek múlt heti gödöllői ülése után közölte: Románia arról biztosította Magyarországot, hogy kizárólag technikai oka van annak, hogy csúszik a bukaresti magyar nagykövet akkreditációja, és a napokban várható a diplomata akkreditálása. Az erdélyi lap feltételezése szerint ezt követően történhetett az ügyben előrelépés. Titus Corlatean, a román diplomácia vezetője hétfőn egy lapinterjúban bejelentette, a bukaresti külügyminisztérium valamennyi procedúrát teljesített az új magyar nagykövet hivatalba lépéséhez, és a román elnöki hivatal végleges döntésére vár. "Nem kizárt, hogy a román balliberális kormány az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvéseinek nyílt támogatása miatt próbált borsot törni Budapest orra alá Zákonyi kinevezésének halogatásával" – írta a Krónika. 

Zákonyi Botond 43 éves történész, nemzet- és szomszédságpolitikával foglalkozó kutató szeptemberig irányította a Magyar Külügyi Intézetet. Korábban a Külügyminisztérium munkatársaként Délkelet-Európával, elsősorban Romániával foglalkozott; diplomataként Romániában, a Moldovai Köztársaságban és Brüsszelben, az EU melletti magyar állandó képviseleten teljesített külszolgálatot. 2009–2010-ben ő volt a magyar nemzeti kisebbségek brüsszeli érdekképviseleti irodájának első vezetője – olvasható az erdélyi lapban.

Hirdetés