2013. október. 28. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 28. 14:09 Világ

Könnygáz és vízágyúk: balhé van Ankarában

A török rendfenntartó erők könnygázt és vízágyúkat vetettek be egy kétezer fős tömeg feloszlatására Ankarában hétfőn.

A demonstrálók egy bíróság épülete előtt gyűltek össze, ahol annak a rendőrnek az ügyét tárgyalták, aki a vádak szerint júniusban megölt egy kormányellenes tüntetőt.

Egy szemtanú elmondása szerint az összecsapás azután robbant ki, hogy a tömeg megrohanta a bíróság épületét. A tiltakozók dühét az váltotta ki, hogy a bíró engedélyezte: a vádlott videokapcsolaton keresztül vegyen részt a tárgyaláson.

A helyi média tudósítása szerint az oszlatás során többen is megsebesültek, hivatalos források azonban egyelőre nem erősítették meg az erről szóló híreket.

A bíróság elé állított rendőrt azzal vádolják, hogy megölt egy Ethem Sarisülük nevű aktivistát a heteken át tartó kormányellenes tüntetések során júniusban. A férfi a fején sebesült meg az ankarai összecsapásokban, és a kórházba szállítás után vesztette életét.

A rendőrség adatai szerint a május 31-én kezdődött tiltakozó megmozdulások során három hét alatt több mint 2,5 millió ember vonult az utcákra közel nyolcvan török városban. A kezdetben az isztambuli Gezi park átépítését kifogásoló tüntetők egyre inkább Recep Tayyip Erdogan török kormányfő szerintük tekintélyelvű és az ország iszlamizálását célzó politikája ellen fordultak. Az összecsapásokban hat ember - köztük egy török rendőr - vesztette életét.

A török média arról számolt be, hogy a rendőr tárgyalását december elejére napolták.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. január. 12. 15:30

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?