Zelenszkij a sajtóból értesült arról, hogy tárgyal az USA és Oroszország
Az ukrán elnök mindeközben elhalasztotta látogatását Szaúd-Arábiába.
Az ukrán elnök mindeközben elhalasztotta látogatását Szaúd-Arábiába.
A metanollal szennyezett alkoholt egyesek vélhetően közép-ázsiai tulajdonú étteremben, a piaci ár alatt szerezhették be.
Ezen a napon, november 10-én halt meg 1938-ban a világi Törökország megalapítója, Mustafa Kemal Atatürk. Bár azóta már közel kilencven év telt el, a katonából lett politikus emléke a mai napig meghatározza az általa Törökország fővárosává tett Ankara életét.
Az akcióért, amelyben öten meghaltak, és 22-en megsebesültek, egyelőre senki nem vállalta a felelősséget. Ankara szerint a Kurdisztáni Munkáspárt áll mögötte.
A terrortámadásnak öt halálos áldozata és huszonkét sebesültje van.
A cseh sztárt törökországi otthonában lőtte le a férje, aki magával is végzett.
A Biden-kormány azután hagyta jóvá az ügyletet, hogy Törökország rábólintott Svédország NATO-csatlakozására.
Egy nő lett rosszul a gépen, akinek egy műtéti hege szakadhatott fel és okozott csillapíthatatlan vérzést.
A török parlament tovább tolja a döntést, a magyar parlamentben még mindig nem került napirendre sem a kérdés.
A Kurdisztáni Munkáspárthoz köthető csoport robbantott a belügyminisztérium épülete előtt.
Az Ankarában lezuhant alkatrész legalább három autót tört össze.