Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Ezen a napon, november 10-én halt meg 1938-ban a világi Törökország megalapítója, Mustafa Kemal Atatürk. Bár azóta már közel kilencven év telt el, a katonából lett politikus emléke a mai napig meghatározza az általa Törökország fővárosává tett Ankara életét.
Atatürk élt, Atatürk él, Atatürk élni fog – ami egyre kevésbé igaz az idézet eredeti szereplője, Lenin esetében, az pontosan tükrözi a valóságot, ha Mustafa Kemal Atatürkről, a világi török állam megalapítójáról esik szó. Az 1881-ben, a mai Görögország területén lévő Szaloniki közelében született politikus jelenléte leginkább abban a hatmilliósra nőtt Ankarában érezhető, amelyet Kemal Atatürk 1923-ban tett meg az ország fővárosává. Nem csak az egyik dombtetőn lévő hatalmas mauzóleumban, az Anitkabirban, ahol a sírja és az életének szentelt múzeum található, hanem a régi parlamentben is, ahol 1924-1960 között működött a törvényhozás. A ma a Köztársasági Múzeumnak helyet adó épületbe folyamatosan érkeznek a látogatók, s többen, köztük fiatal lányok is megkönnyezik azokat a képeket, amelyek az államfő temetésén készültek.
Kényszerű költözés
Atatürk – ami azt jelenti, hogy a törökök atyja – részben azért költöztette át az egykori Konstantinápolyból, azaz Isztambulból a fővárost, mert az első világháború után, 1918-1924 között Törökország nagy része, így az Oszmán Birodalom központja is brit, francia és olasz megszállás alatt volt, s az idegen hadseregek ellen harcoló, Atatürk vezetése alatt lévő török haderő Anatóliából indulva szerezte vissza az elvesztett területeket. Ankara – régi nevén Angora – pedig Anatólia központi részén fekszik, így logikus lépésnek számít a város „előléptetése”.
A másik, talán még fontosabb indok az volt, hogy Atatürk és hívei tisztában voltak azzal, hogy a szultánok korának befellegzett és az országnak csak akkor van esélye a talpraállásra, ha világi állammá válik. Ehhez pedig szükség volt a múlt eltörlésére: a vallás szerepének csökkentésére, az arabról a latin ábécére való áttérésre, az öltözködés átalakítására – aminek része volt a hagyományos török fejfedő, a fez átmeneti betiltására is – az oktatás új, nyugatias alapokra helyezésére, és a nők jogainak szélesítésére.
Részben a komoly ellenállásba ütközött reformoknak köszönhetően lett Ankara az egyetemek városa, Atatürk éveiben, majd a következő évtizedekben sorra nyíltak meg az új fővárosban a felsőoktatási intézmények. Az új török politikai elit a Nyugat segítségét is igénybe vette: tömegesen érkeztek a szakértők, az 1926-ban életbe lépett polgári törvénykönyv a svájci, a büntetőkódex pedig olasz minta alapján készült el. Az 1934-es választójogi törvény annyira úttörő volt a nők egyenjogúsítása terén, hogy számos európai államot is túlszárnyalt: az 1935-ös választások után a nemzetgyűlésben magasabb volt a képviselőnők aránya, mint a korabeli brit és amerikai törvényhozásban.
Kemal Atatürk a pénzügyek terén is szakított a múlttal, az ő nevéhez fűződik az első török magánbank, a ma is működő “Is Bankasi” 1923-as megalapítása, az akkor már az országot irányító politikus volt a pénzintézet első betétese. Az “Is Bankasi” a mai napig büszkén emlékezik a kezdetekre, legújabb reklámkampánya is arról szól, hogy a pénzintézet már a nehéz háborús években is az országot szolgálta. Ankara szellemiségében is kitart az államalapító mellett: az önkormányzati és parlamenti választásokon rendre a vallás szerepének újbóli növekedését szorgalmazó Recep Tayyip Erdogan államfő ellenzéke diadalmaskodik, s sok ankarai véli úgy, ha Atatürk nem hal meg 57 éves korában, akkor még inkább átalakult volna az ország. A reformokat azonban nem sikerült teljes mértékben végig vinni, részben ennek tudható be az, hogy Törökország – miközben szavakban Atatürköt követi – több tekintetben, például a vallás szerepének újbóli növelésében nem a kemali úton jár.
A modern épületek egy része is Atatürkre emlékeztet, ilyen például a 105 méter magas Atakule (Atya torony) kilátó, ahonnan nappal és éjszaka is nagyszerű kilátás nyílik Ankara óvárosára, illetve a felhőkarcolókkal tarkított üzleti negyedre.
Több évezredes város
Az ötmilliós Ankara nem csak Kemal Atatürkről szól, az ország második legnépesebb települése már az időszámítás előtt is főváros volt: az akkor Ancyraként, illetve Angoraként ismert város az előbb a kelták, majd rómaiak uralma alatt lévő Galatia állam, illetve tartomány központja volt. A város területén görög, perzsa, hettita és római emlékek is találhatóak, utóbbiak között van a világ egyik legnagyobb római fürdője, amelyet Caracalla császár építtetett a harmadik században. A fürdőt öt évszázadon keresztül használták, ezt követően a közelben lakók elhordták a téglák jelentős részét, s a hatalmas fürdőt, pontosabban annak maradványait csak a XX. század közepén találták meg a régészek.
Kígyók és oroszlánok
A római kor óta magasodik Ankara fölé a húsz toronyból álló vár, amely jelenlegi formáját az Oszmán Birodalom idején kapta meg. A folyamatos átalakítás nyomai a mai napig látszanak, a rómaiak távozása után épült tornyok falába az elődök által faragott köveket is beépítettek, nem egy ilyenen az arab betűkkel ró munkásoknak semmit sem mondó latin feliratok fejjel lefelé látszanak. A vár mellett van Törökország egyik legkülönlegesebb mecsetje, az Aszlanhan.
A XIII. században épült imahelyen a Mekka felé tájolt mihrábot – a mekkai Kába szentély és egyben az imádkozás irányát jelző falifülkét – s részben kőből faragott kígyókkal díszítették, ez pedig kivételnek számít, hiszen az iszlám elutasítja az állatok és emberek ábrázolását. A 400 négyzetméteres mecset azért is egyedi, mert a tetőt 24 darab, fából készült oszlop tartja. Az aszlahán szó egyébként azt jelenti, „az oroszlán háza”, az elnevezés onnan származik, hogy egy közelben lévő sírkövön egy oroszlán látható. Nem véletlen egyébként az aszlán és az oroszlán szavak hasonlósága, a magyar nyelvben használt szó török eredetű.
