A metanollal szennyezett alkoholt egyesek vélhetően közép-ázsiai tulajdonú étteremben, a piaci ár alatt szerezhették be.
Már több mint 120-an haltak meg idén Törökországban pancsolt szesz fogyasztása miatt az Anadolu török hírügynökség összesítése szerint. A tájékoztatás alapján a fővárosban, Ankarában 54-en haltak meg, és mintegy 40-en kerültek intenzív osztályra, Isztambulból pedig 70 halálos áldozatot jelentettek.
A hatóságok szerint a halálesetekért elsősorban metanollal szennyezett alkohol felelős. Az Anadolu úgy tudja, hogy az üggyel összefüggésben már 30 embert vettek őrizetbe a két városban. Az üzbég konzulátus adatai alapján az Isztambulban meghaltak közül legkevesebb 33-an üzbég állampolgárok.
Helyi sajtóforrásokból kiindulva sejthető, hogy néhányan egy közép-ázsiai tulajdonú étteremben vettek alkoholt, a piaci árnál jóval olcsóbban.
Az alkoholt áruló boltok tulajdonosai azt vetik a kormány szemére, hogy közvetett felelősségük van a halálesetekben, az Ankara által az alkoholtermékekre kivetett magas adók szerintük ugyanis a pancsoltszesz-árusokat segítik.
Tavaly ősszel Laoszban halt meg négy turista pancsolt szesztől, míg Iránban 2023 nyarán okozott tömeges halált, amikor ipari alkoholból készítettek italt.
