2013. augusztus. 18. 13:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 18. 13:10 Világ

Putyin másképp akadályozná meg Ukrajna és az EU közeledését

Új stratégiát dolgoztatott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna és az Európai Unió (EU) közötti társulási megállapodás aláírásának megakadályozására - írta vasárnap a Zerkalo Nyegyeli című ukrán lap internetes kiadványában.

Az újság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte, hogy az új stratégiát Szegej Glazjev, Putyin elnök tanácsadója Viktor Medvegycsuknak, az ukrán elnöki adminisztráció korábbi vezetőjének segítségével dolgozta ki. Medvegycsuk a lap szerint régóta Putyin bizalmasa, emellett egy éve Viktor Janukovics ukrán államfő javaslatára ő látja el a Kreml és a kijevi elnöki hivatal közötti kapcsolattartó feladatát.

A Zerkalo Nyegyeli értesülései szerint korábban Moszkva úgy gondolta, elegendő Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök börtönben tartása ahhoz, hogy Brüsszel ne írja alá a szabadkereskedelmet is tartalmazó társulási megállapodást Kijevvel. Így Ukrajna bekényszeríthető a Moszkva által irányított orosz-fehérorosz-kazah vámunióba. 

Június elején viszont Moszkva Berlinből azt az információt kapta, hogy Angela Merkel német kancellár állítólag már nem tartja elengedhetetlen feltételnek Timosenko szabadon bocsátását, és hajlik a társulási megállapodás novemberi aláírására Ukrajnával. Sürgősen rendkívüli tanácskozást hívott össze az orosz elnök, és megbízta Glazjevet egy új stratégia kidolgozásával. 

Putyin tanácsadója Medvegycsukot hívta segítségül. Rámutattak Putyin elnöknek arra a hibára, hogy Moszkva figyelmen kívül hagyta az ukrán tévécsatornák zömének a vámunióval szemben az európai integrációt pártoló műsorpolitikáját. Listába foglalták az említett tévécsatornák tulajdonosainak nevét, üzleti érdekeltségeit, külön kiemelve vállalataik oroszországi kereskedelmi kapcsolatait. 

A napokban Oroszország "kockázatosnak" minősítette az összes, Oroszországba szállító ukrán céget, amivel gyakorlatilag megakadályozza, hogy ukrán termékek kerüljenek a piacára. A lap szerint az Oroszországba exportáló ukrán vállalatokra mért csapással Moszkva azt akarja elérni, hogy az üzleti károkat elszenvedő beszállítók megváltoztatva médiapolitikájukat, nyilvánosan követeljék az ukrán vezetéstől: mondjon le az EU-hoz való közeledésről, és inkább a volt szovjet államok vámuniójához való csatlakozást válassza.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.