2013. augusztus. 16. 07:46 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 16. 09:01 Világ

Földrengés után: több ezren menekültek az utcára

Csak kisebb károkat okozott az a nagy erejű földrengés, amely pénteken helyi idő szerint kora délután rázta meg Új-Zéland középső részét és a fővárost, Wellingtont. A rendőrség közlése szerint senki sem sérült meg.

A Déli-sziget északi részén lezártak egy gyorsforgalmi utat, mert kőtörmelék omlott az úttestre. A nem egészen 400 ezer lakosú Wellingtonban sok épületet kiürítettek, több ezer ember álldogált az utcán.

Rövid időre leállt a vasúti közlekedés, a repülőtéren vizsgálják, a kifutópályák épek maradtak-e.

Az illetékes új-zélandi szervek legfrissebb értékelése szerint a földmozgás 6,6-es erősségű volt. Az amerikai földtani intézet 6,8-es erősséget mért. Az epicentrum 75 kilométerre délnyugatra volt Wellingtontól és mindössze 8 ezer méter mélyen, vagyis súlyos károkat is okozhatott volna, ha közelebb lett volna sűrűn lakott területhez.

2011 februárjában 181 ember vesztette életét egy 6,3-es erősségű földrengésben szintén a Déli-szigeten, Christchurch városában. Ez volt az elmúlt 80 évben a legtöbb halálos áldozatot követelő földrengés Új-Zélandon.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.