2013. július. 23. 21:36 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 23. 21:21 Világ

Rekordösszegű óvadékkal szabadult a leggazdagabb szerb

Rekordösszegű - 12 millió eurós (3,5 milliárd forintnyi) - óvadék ellenében szabadlábra helyezték Miroslav Miskovicot, Szerbia leggazdagabb emberét, aki ellen sikkasztás és adócsalás vádjával folyik eljárás - közölte a Delta Holding, a milliárdos oligarcha vállalata kedden.

Miskovicot tavaly decemberben vették őrizetbe fiával, Markóval és nyolc másik emberrel együtt, azóta egy belgrádi börtönben tartották fogva.

A gyanú szerint Miskovic és társai mintegy 153 millió euró (45 milliárd forint) veszteséget okoztak a szerb államnak útépítő cégek privatizálása során. Ezenkívül 4,2 millió eurós adócsalással is vádolják. Ha bűnösnek találják, 10 év börtönbüntetéssel is sújthatják.

A 68 éves Miskovic vagyonát 2,3 milliárd euróra (680 milliárd forint) becsülik. A Balkán egyik legbefolyásosabb személyiségének tartják, a szerb napilapok karikatúráikban előszeretettel ábrázolják olyan emberként, akinek a zsebében van egész Szerbia. 

Egykor közeli kapcsolatot ápolt Slobodan Milosevic néhai szerb diktátorral, akinek uralma idején, 1990-ben miniszterelnök-helyettes is volt, de aztán gyorsan átnyergelt a magánszektorba, és a 90-es években hatalmas vagyonra tett szert. Vállalatának, a 7 ezer embert foglalkoztató Delta Holdingnak a kiskereskedelem mellett vannak érdekeltségei a mezőgazdaság, az ingatlanpiac területén és a biztosítási szektorban is, nemcsak Szerbiában, de szerte a Balkánon.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.