2013. április. 16. 20:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 16. 20:01 Világ

Holnap temetik Thatchert, itt a menetrend

Brit politikustól az utóbbi csaknem fél évszázadban nem vettek végső búcsút olyan nagyszabású gyászszertartáson, mint amilyennel a 87 évesen elhunyt Margaret Thatcher fognak szerdán Londonban. A szertartás központi helyszíne a londoni Szent Pál-székesegyház, ahol ott lesz II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg is.

Az uralkodó 48 éve először vesz részt egy elhunyt brit miniszterelnök búcsúztatásán. Legutóbb első miniszterelnöke, az 1965-ben meghalt Sir Winston Churchill temetési szertartásán volt ott.

A királynőnek uralkodása eddigi 61 évében a hivatalban lévő David Cameronnal együtt összesen 12 miniszterelnöke volt, közülük nyolc már nem él. A Churchillen kívül elhunyt hét másik néhai kormányfő búcsúztatásán ugyanakkor az uralkodó általában személyes küldöttel képviseltette magát.

Winston Churchill annak idején állami temetést kapott, ami rendszerint csak a királyi család legmagasabb rangú tagjainak - főleg a mindenkori uralkodónak vagy házastársának - jár a brit protokoll alapján. Brit politikustól azóta sem vettek búcsút ilyen jellegű gyászszertartáson.

Margaret Thatcher szerdai búcsúztatása jórészt csak a nevében különbözik majd az állami temetéstől, külsőségeiben alig. Thatchertől a hivatalos brit protokoll alapján a "ceremoniális temetési szertartásnak" nevezett tiszteletadással vesznek búcsút, ez a protokollsorrendben az állami temetés után következik. Hasonló szertartással búcsúztatták 1997-ben Diana hercegnőt, Károly trónörökös autóbalesetben elhunyt volt feleségét, illetve Erzsébet anyakirálynőt, II. Erzsébet királynő 2002-ben, 102 éves korában elhunyt édesanyját.

A brit sajtó értesülései szerint Thatcher maga kérte, hogy halála után ne rendezzenek számára teljes állami temetést, vagyis ne ravatalozzák fel, és búcsúszertartása idején a légierő gépei ne hajtsanak végre tisztelgő repülést a temetési menet útvonala felett. Ez az a két fő mozzanat, amelyben a hivatalos állami temetés különbözik a ceremoniális temetéstől, ám közeli ismerősei szerint Margaret Thatcher mindezt "pénzpocsékolásnak" tartotta, és kifejezetten kérte ezeknek az elemeknek az elhagyását.

A néhai miniszterelnök koporsóját szerda délután először a brit királyi légierő központi londoni templomához szállítják. Innen lovak vontatta ágyútalpon viszik majd tovább a Szent Pál-székesegyházba, az anglikán világegyház első számú londoni templomába.

A temetési menet útvonala mentén a brit fegyveres erők három fegyvernemének - szárazföldi hadsereg, királyi haditengerészet, királyi légierő - hétszáz katonája áll díszsorfalat, a koporsót pedig a Falkland-szigetekért 1982-ben Argentínával megvívott háború brit veteránjai viszik be a székesegyházba.

A gyászszertartás idejére elhallgat a londoni parlament világhírű toronyórája, a Big Ben harangja, amely negyedóránként jelzi az idő múlását. A Big Ben harangját az uralkodó édesanyjának 11 évvel ezelőtti temetési szertartása idejére sem állították le, sőt, a harangjátékot a náci Luftwaffe londoni légi hadjárata sem tudta elhallgattatni.

Margaret Thatcher emlékének nem mindenki adózik ilyen tiszteletadással. Több kampánycsoport azt tervezi, hogy a temetési menet útvonala mentén felsorakozó tagjai hátat fordítanak az elhaladó koporsónak, így tiltakoznak a néhai kormányfő könyörtelen gazdaság-átalakító politikája ellen. Sokan indítványozták a kegyeletsértőnek tartott demonstráció betiltását, de a Scotland Yard közölte: ha a megmozdulás békés marad, akkor nincs törvényi ok a hatósági beavatkozásra.

Keddi londoni sajtóbeszámolók szerint a Thatcher-ellenes csoportok által tervezett demonstrációnál nagyobb csalódást keltett a Downing Streeten az, hogy Barack Obama amerikai elnök nem delegálta kormánya egyetlen tagját sem az egykori brit miniszterelnök búcsúztatására.

A Daily Mail úgy tudja: amerikai részről hivatalosan csak két nyugalmazott egykori külügyminiszter, George Shultz és James Baker lesz jelen. Arra senki nem számított, hogy Obama személyesen utazik Londonba, de brit kormányzati körökben a napilap forrásai szerint keringtek olyan találgatások, hogy esetleg Joe Biden alelnök, vagy Michelle Obama, az elnök felesége ott lesz a Szent Pál-székesegyházban.

A City közepén emelkedő katedrálisban ugyanakkor több mint kétezer meghívott rója le tiszteletét Margaret Thatcher emléke előtt, és a néhai kormányfőtől ezután a családja búcsúzik hamvasztás előtti zártkörű szertartáson. 

Hirdetés