Világ MTI 2013. március. 14. 20:11

Schulz: teljes bizonyság kell ahhoz, hogy szankcionálják Magyarországot

Csak akkor lehet szó az uniós szerződés hetes cikke szerinti szankció alkalmazásáról Magyarországgal szemben, ha 100 százalékos, minden kétséget kizáró jogi bizonyíték van arra, hogy a magyar alaptörvény módosítása súlyosan megsérti az Európai Unió alapértékeit - hangoztatta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke, miután a témát az az állam- és kormányfők előtt is felvetette csütörtökön, a csúcstalálkozó kezdete előtt.

A német EP-elnök arról is beszámolt, hogy José Manuel Barroso egyértelművé tette: a bizottság tüzetesen meg fogja vizsgálni, hogy a módosítás összhangban van-e az uniós szabályokkal, szerződésekkel és értékekkel. "Mindketten világossá tettük, hogy vannak kétségeink" - mondta az EP szociáldemokrata elnöke.

A politikus hozzátette, hogy meglátása szerint jogi értelemben nagyon nehéz bizonyítani azt, hogy egy tagállam megsérti az uniós alapértékeket, és jelenleg úgy látja, hogy ehhez nincs is elegendő bizonyíték. "Ha nincs 100 százalékos bizonyíték a jogsértésre, és ezt az adott tagállam be is tudja bizonyítani, akkor a dolog visszafelé sülhet el. Addig nem szabad cselekedni, amíg nem vagyunk teljesen bizonyosak a dolgunkban" - hangoztatta a szociáldemokrata Schulz, hozzátéve, hogy ha bizonyítható a jogsértés, akkor elindulhat az eljárás.

AFP / Thierry Charlier

"Ha egy törvényhozás olyan szabályt fogad el, amely alapján az alkotmánymódosításokról a jövőben az Alkotmánybíróság nem dönthet (...) az talán összeütközésben állhat az uniós joggal, de nem tudom, várjuk meg, mit mond erről a bizottság" - fogalmazott Schulz, aki többször nyomatékosította, hogy a jogi vizsgálat az Európai Bizottság feladata. A politikus nagyon fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ez nem politikai vélemény vagy állásfoglalás kérdése; az eljáráshoz jogi bizonyíték kell arra, hogy a magyar alaptörvény módosítása sérti az uniós jogot és értékeket.

Nagyon könnyű kijelenteni, hogy valami nem egyezik az unió értékeivel, de nagyon nehéz megdönthetetlen bizonyítékkal előállni, konkrét részletekbe menően bizonyítani mindezt - fogalmazott Schulz. A tagállamnak pedig teljes joga azt mondani, mutassátok meg, mely pontokon sértem az uniós jogot - tette hozzá.

Schulz úgy vélekedett, hogy lehet megjegyzést tenni arra, ha egy politikus kétharmados felhatalmazással megosztja az országot, ahelyett, hogy egyesítené. A szociáldemokrata EP-elnök szerint mindazonáltal egy dolog politikai nyilatkozatokat, észrevételeket tenni, és azt mondani egy alkotmányozó, kétharmados törvényhozásnak, hogy amit csinál, az politikailag elfogadhatatlan, és más dolog azt mondani, hogy amit tesz, az jogellenes, illegális, törvénysértő.

"Az uniós előírások, jogszabályok és értékek megsértésének bizonyítása nagyon kemény dió, de ha ez a helyzet, akkor az Európai Uniónak cselekednie kell, hogy a saját hitelességét megőrizze" - hangsúlyozta a szociáldemokrata politikus. Az EP elnöke azt is közölte, hogy az EP több politikai csoportjának kérésére a strasbourgi székhelyű uniós parlament április 17-én vitát tart a magyarországi alkotmányos helyzetről.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.