Világ hvg.hu 2013. március. 11. 09:04

Tüntetők várják Ádert a berlini követségnél

Demonstrációt szerveznek németországi magyarok a berlini magyar nagykövetséghez az alaptörvény negyedik módosítása ellen. A tüntetést Áder János mai németországi látogatására időzítenék.

"Az államfő Berlinbe érkezik, és azt gondoltuk, köszönteni kellene méltó módon. Így hétfőn 6 órakor a Nagykövetség előtt találkozzunk, vekkert hozzatok magatokkal" – írták a szervezők a Facebookon. "Ébresztő, az alkotmány nem játék!" – tették hozzá.  

Áder Jánost ma ünnepélyes keretek között fogadják a Bellevue-palotánál, ahol Joachim Gauckkal, a Németországi Szövetségi Köztársaság elnökével találkozik majd – írta korábbi közleményében a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).

Ezt követően a magyar államfő sajtótájékoztatót tart a berlini magyar követségen, délután pedig a hohenschönhauseni Stasi-börtön emlékhelyéhez utazik, ahová elkísérik a pilisvörösvári Friedrich Schiller német nemzetiségi gimnázium diákjai is. A látogatás végén Áder János koszorút helyez el a kommunizmus áldozatainak emlékművénél.

A magyar alaptörvény módosítása ellen tüntető demonstrálok a berlini magyar nagykövetség előtt
MTI / Bruzák Noémi

Késő délután a köztársasági elnök előtt állampolgársági esküt tesznek a követségen, majd Áder részt vesz és beszédet mond a képviselet március 15-i ünnepségén.  

Másnap, március 12-én reggel az államfő megbeszélést tart Guido Westerwelle német külügyminiszterrel a magyar nagykövetségen, majd 10 órakor találkozik Angela Merkel kancellárral a Kancellári Hivatalban. Ezt követően a köztársasági elnök Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével is találkozik.

Az alaptörvény-módosítás ellen Londonban is tartottak már demonstrációt, szombaton néhány tucatnyi tiltakozó tüntetett az ottani magyar nagykövetség előtt. A tüntetők között magyarok, angolok, észtek és spanyolok is voltak. A résztvevők között jelen voltak az Occupy London nevű kampányszervezet aktivistái is.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.