2013. március. 10. 10:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 10. 10:22 Világ

Durva pogrom folyik a keresztények ellen

Otthonokat gyújtott fel és üzleteket fosztott ki a dühös csőcselék.

Több, mint 100 keresztény otthonát gyújtották fel és sok tucat boltot fosztottak ki azok a pakisztáni muzulmánok március 9-én, szombaton, akik egy huszonéves keresztény letartóztatása mitatt dühödtek fel, tudósít a CNN. Sawah Masih, egy keresztény fiatalember állítólag Mohamed prófétát becsmérelte március 8. este. A vád szerint két muzulmán ismerősének az asztaltársaságában tette italozás közben. Masih tagadja, de az ország törvényei szerint a rendőrségnek már a vád nyomán is lehetősége nyílt, hogy letartóztassák.

A csőcselék a vádlott kiadását követelte, amit a rendőrség megtagadott, ezután támadtak a keresztény kisebbség otthonaira és üzleteire. A keresztények elmenekültek a környékről.

Amennyiben bebizonyosodik a vád, Masihot akár halára is ítélhetik annak az 1986-os törvénynek az értelmében, amely az istenkáromlást főbenjáró bűnként kezeli. Emberjogi szervezetek már a törvény meghozásától kezdve tiltakoznak, azt kifogásolva, hogy a törvény éppenhogy nem védi a kisebbségeket és egymás hitének tiszteletben tartását, inkább könnyen kiforgatható. Az elmúlt 26 éve alatt 1400 istenkáromlási ügyben indítottak nyomozást, és ugyan csak 15-ben mondtak ki halálos ítéletet, 50 vádlott meg sem élte a tárgyalását, mivel idő előtt megölték.

Asif Ali Zardari elnök szombati beszédében „szerencsételennek” nevezte az esetet, és hozzátette, hogy a vandalizmus árt az ország megítélésének.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.