Egy helyet veszít Magyarország az EP-ben
Tizenöttel csökkentik az EP-képviselők számát, ezzel Magyarország egy helyet veszít az Európai Parlamentben.
A jövő évi európai parlamenti (EP-) választások nyomán 751 főre, vagyis a mostanihoz képest 15 fővel csökkentik az EP-képviselők számát, és az erről kedden elfogadott alkotmányügyi bizottsági javaslat értelmében Magyarországnak - további 11 tagországgal megegyező módon - eggyel kevesebb, az eddigi 22 helyett 21 mandátum jutna.
A legtöbb, szám szerint 99 EP-mandátummal rendelkező Németország három helyet veszít, így 96 mandátuma lesz az új összetételű EP-ben. Ez már eldöntött dolog, most csak a további 12 helyről kell határozni. Az alkotmányügyi bizottság javaslatát a plénumon is el kell majd fogadni.
A változások indoka az, hogy egyfelől a lisszaboni szerződés 751-ben határozta meg a véglegesként kialakítandó EP-létszámot, másfelől a lisszaboni szerződés hatályba lépése után dőlt el egyértelműen, hogy Horvátország is csatlakozni fog az EU-hoz, és helyet kell biztosítani a horvát EP-képviselőknek.
A 12 helyet nagyrészt a közepes méretű EU-tagországoknak járó mandátummennyiségből vonják le, az EP alkotmányügyi bizottságának javaslata értelmében oly módon, hogy egyetlen ország sem veszít egynél több mandátumot. Így egy-egy mandátumtól esik el Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Bulgária, a Cseh Köztársaság, Görögország, Írország, Lettország, Litvánia, Portugália és Románia, valamint paradox módon Horvátország, amely utóbbinak az esetében a veszteség "virtuális", hiszen a korábbi EP-összetételhez képest Horvátország számára akkor még pusztán elvben és feltételesen előirányzott mandátumszámhoz képest van szó egy fős csökkenésről.
A mandátumok száma úgy oszlik meg a tagországok között, hogy a kisebb népességű országokban kevesebb számú lakosra esik egy mandátum, mint a népesebb országokban. A legkisebb tagországok - Málta, Luxemburg, Ciprus és Észtország - megőrzik egyenként 6-6 képviselőjüket. A parlamenti bizottsági szavazás során hajszállal - 10-9 arányban - döntöttek úgy, hogy ne Svédország, hanem Ausztria legyen az, amely mandátumot veszít.