Ma emlékezünk Csehszlovákia szétválásának húsz éves évfordulójára. 1993. január elsején alakult meg a demokratikus és független Cseh Köztársaság és Szlovákia. A két országban melankolikus megemlékezéseket tartanak az eseményről, az egykori döntéshozók újabb és újabb részletekkel, meg nem valósult forgatókönyvek megszellőztetésével lepik meg a cseh és szlovák közvéleményt, amelynek nagy része továbbra is visszasírja a régi szép időket. A nem is olyan kívülálló szemében pedig erősödik a gyanú: Csehszlovákia szétválását a társadalomban megjelenő két teljesen különböző, egymásnak feszülő, politikai nézetrendszer okozta.

A brünni Tugendhat villa parkjában tárgyalt, és döntött végül az államszövetség felbomlásáról a cseh Václav Klaus és szlovák partnere, Vladimír Mečiar. Az akkori miniszterelnökök megállapodását 1992. augusztus 26-án jelentették be, akkortól vált egyértelművé: 1993. január 1-től a csehszlovák állam a múlt részévé válik.

Még előtte, júliusban történt, hogy Pozsonyban a szlovák képviselők a szlovák állam szuverenitásáról szóló nyilatkozatot fogadtak el, válaszul, az akkor még közös állam köztársasági elnöke, a fejleményekre való tekintettel, benyújtotta lemondását. Még ugyanabban a hónapban a két állam szövetségi közgyűlése határozatot fogadott el, amely a csehszlovák alkotmány megszűnését és az utódállamok megalakulásáról szólt.

A politikai-közigazgatási szétválás mellett komolyabb és hosszan elhúzódó vitákat hozott a közös vagyon megosztása. Az 1992 novemberében elfogadott vagyonmegosztási törvény értelmében minden ingósági vagyon annak az országnak tulajdona marad, ahol az helyileg található volt, a közös állam pénzügyi vagyonát pedig 2:1 arányban tervezték szétosztani a csehek és szlovákok között. Az elvileg könnyűnek látszó művelet a gyakorlatban sok bonyodalmat hozott, az egykori csehszlovák nagyvállalatok esetében, amelynek lebonyolítását külön bizottságokra osztották ki. A szlovák közvélemény egy jó része úgy tartja, nagyon rosszul jártak a vagyonmegosztási tárgyalások során. Maga Mečiar persze a 2:1-es arányt a saját győzelmének tekintette, mivel szerinte a csehek mindent területi alapon akartak szétszedni. Viszont a nacionalista SNS szerint a szlovák állam csak a szükségtelen szemetet tartotta meg. A szlovákok nagy hangsúlyt helyeztek a hadsereg felosztására is, de a csehek még a 2:1-es arányról sem akartak hallani. A vagyonmegosztási tárgyalások végére 2000-ben tett pontot a szociáldemokrata Zeman cseh miniszterelnök és a jobboldali kormánykoalíció élén álló szlovák Mikulás Dzurinda.

Az idei évforduló kétségkívül egyik legnagyobb bombasztikusnak hangzó kijelentését a műfajban egyáltalán nem járatlan Vladimír Mečiar tette a TASR szlovák hírügynökségek. A háromszoros szlovák miniszterelnök szerint Helmut Kohl akkori német kancellár a tárgyalások egy pillanatában kijelentette, Németország nem fogja elismerni az önálló Szlovákiát. Mečiar elmondása alapján ő az akkor egyesülő német nemzet példájával támasztotta alá a szlovák igényeket, és azt kérdezte: ha a németeknek joguk van az önrendelkezésre, milyen alapon vonnák ezt meg a szlovákoktól? Kohl állítolagos felelete az volt, hogy a németek egy nemzet és összetartoznak, mire Mečiar azt válaszolta, hogy a németek egyesüléssel, a szlovákok szétválással lesznek önálló nemzet. Kohl csupán a tárgyalások második körében fogalmazott meg konstruktívabb álláspontot, támogatta a szlovák önállóságot. A lengyel tárgyaló delegáció azonban még ekkor sem engedett álláspontjából, álláspontjuk szerint a lengyelek keresztények és ezért nem szeretik a válásokat. Mečiar visszaemlékezése szerint a lengyelekkel folytatott tárgyalás felettébb kellemetlen élményeket hozott: a lengyel köztársasági elnök többször arcába fújta a cigarettát, kiabált vele, de végül ők is engedtek.

Az önálló Csehország első elnöke Václav Havel, a független Szlovákia első embere Michal Kováč lett, a döntésnek akkor is csehszlovák társadalom kisebbsége örült. Szlovákiában olyan nevek fémjelezték az önálló Szlovákia létrejöttét, mint a populista-nacionalista Vladimír Mečiar, a későbbi magyarfaló, szlovák nemzetiek elnöke, Jan Slota, és a  kereszténydemokrata Jan Carnogursky. A nacionalista projektet cseh részről a kuponos privatizáció későbbi atyja, Václav Klaus vezényelte le.

A szlovák Inštitút pre verejné otázky intézet  decemberben végzett felmérése szerint mindkét ország lakosságának hetven százaléka továbbra is úgy emlékszik, hogy helytelenítette, hogy a felbomlásáról nem népszavazás útján döntöttek, noha az önálló köztársaságok kezdeti hatvanöt százalékos elutasítását, húsz évvel később, nagyjából ugyanilyen arányban támogatják mindkét társadalomban.

Említésre méltó azonban, hogy mindkét helyen erősödik a csehszlovák időszak iránti nosztalgia, melyet magyar fülnek sem ismeretlenül hangzó problémák erősítettek. Ezek: a roma kisebbség nyugtalanító helyzete, a politikai elit és a bírói társadalom korrupciója, a közvagyon megdézsmálása, a politikai oligarchák mindent behálózó uram-bátyám rendszere, és főleg Csehországban az EU-ellenesség.

Egy biztos: a két ország nyelvi és kulturális közelségének köszönhetően Prága és Pozsony között kiváló a kapcsolat, rendkívül szoros az élet minden területén. Ennek ellenére nehezen feledhető a tény, hogy annak idején Vladimí Mečiar és Václav Klaus, felhatalmazás nélkül, szó szerint osztott meg egy országot, melynek történelme, és az ott élő magyarok története lehet, hogy másként alakul, ha a döntésbe a népet is bevonják, ám Csehszlovákia felbomlása – az akkor születő nacionalista politika reprezentánsai részéről – akkor értékválasztást is jelentett.

*

A cseh közszolgálati televízió rendkívüli újévi vitaműsorában Petr Necas cseh és Robert Ficó szlovák kormányfő értékelte a húsz évvel ezelőtt történteket. Mindkét politikus szerint szükségszerű volt az ország kettéosztása, mert az akkori szövetségi államban felgyülemlett belpolitikai feszültség tovább már tarthatatlanná vált.

"Meggyőződésem, hogy ez a húsz évvel ezelőtti lépés helyes, sőt az egyetlen lehetséges lépés volt. Jó volt, hogy az akkori cseh és szlovák politikai vezetés képes volt megegyezni ebben a lépésben" - jelentette ki Necas. Fico egyetértett kollégájával: „Létezett egyfajta társadalmi megrendelés bizonyos megoldásra, az adott állapot már tarthatatlan volt. Én is így éreztem akkor" – nyilatkozta.

Mindkét miniszterelnök szerint a cseh-szlovák kapcsolatok ma nagyon jók, korrektek és meghaladják a szokásos nemzetközi szintet. Számos területen pedig új lehetőségek vannak az együttműködés továbbfejlesztésére. A politikusok reálisnak tartják, hogy 2016-ban vagy 2017-ben egyesítik a két ország légvédelmét. Közös diplomáciai képviseletek is tervben vannak. A politikusok egyetértettek abban is, hogy a közös cseh-szlovák állam nemzetközi politikai súlya nagyobb volt, mint a mai önálló Csehországé és Szlovákiáé.

*

Az évforduló alkalmából mindkét ország államfője részleges közkegyelmet hirdetett. Václav Klaus cseh köztársasági elnök döntése alapján kegyelmet kapnak például azok, akiket feltételes szabadságvesztésre ítéltek, vagy egy évnél nem hosszabb börtönbüntetést kaptak. Idős emberek esetében akár tízéves szabadságvesztésre ítélt személyek is kegyelmet kaptak. A szlovák elnök, Ivan Gasparovic által meghirdetett amnesztia részletei még nem ismeretesek.

(Az összeállítás elkészítésében közreműködött prágai munkatársunk, a Csehszlovák Kém.)