2012. július. 04. 11:45 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 04. 12:33 Világ

Leállítják a kamionokat Romániában a hőség miatt

Románia nyugati régiójában korlátozásokat vezettek be a hőség miatt a közúti és a vasúti forgalomban.

Az Országutak és Autópályák Országos Társaságának (CNADNR) rendelete alapján július 4-től 7-ig 11 és 20 óra között tilos a 7,5 tonnát meghaladó járművekkel közlekedni az országutakon Románia nyugati megyéiben. A rendelet a román-magyar államhatárral szomszédos valamennyi romániai megyére, valamint Hunyad, Krassó-Szörény, Mehedinti és Dolj megyére érvényes. 

A CNADNR közleménye szerint a tilalom nem vonatkozik a személyeket, élő állatokat, romlékony élelmiszereket, üzemanyagot szállító, valamint a sürgősségi esetekben használt járművekre. A társaság szerint a korlátozásokat a szokatlan hőség teszi szükségessé. Így próbálják megakadályozni, hogy a hőség miatt meglágyult aszfaltburkolat felgyűrődjön az utakon. 

Korlátozásokat vezetett be a román vasúttársaság (CFR) is. A társaság közölte: napközben óránként 20-30 kilométerrel csökkentette a vonatok sebességét, hogy ezáltal biztosítsa a közlekedés biztonságát a romániai vasútvonalakon. A hőség miatt kitágult sínek ugyanis kockázatot jelentenek a vasúti forgalomban. Az intézkedés nyomán szinte valamennyi vonalon 20-60 perc késéssel közlekednek a vonatok. 

A romániai meteorológiai szolgálat péntekig az ország nyugati megyéiben narancssárga, az ország többi részén pedig sárga jelzésű hőségriadót rendelt el. Az előrejelzések szerint a nappali csúcshőmérsékletek a 37-39 Celsius-fokot is elérhetik.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.