Portugália teljesíti a 78 milliárd eurós segélycsomag feltételeként szabott államháztartási hiánycélt, és korai lenne beszélni további megszorító intézkedésekről - mondta Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök hétfőn.
A kormányfő leszögezte, hogy Portugália végrehajtja vállalásait a segélycsomagért cserébe. "Túl korai lenne beszélni bármiféle új megszorító intézkedésekről" - tette hozzá, annak ellenére, hogy számos gazdasági szakértő szerint Portugália nem lesz képes teljesíteni az államháztartási hiánycélt, és ezért tovább kell faragni a kiadásokat.
Portugália idei első öthavi államháztartási hiánya 35 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A deficit 2,718 milliárd euró volt a tavalyi első öthavi 2,018 milliárd euróval szemben a portugál pénzügyminisztérium által pénteken közölt adatok szerint.
A pénzügyminisztérium egyik illetékese szerint bár nőtt a hiány, továbbra is tarthatónak tűnik az a vállalás, hogy a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított idei államháztartási hiány 4,5 százalék legyen. A hiány tavaly 4,2 százalék volt a segélycsomagban előírt 5,9 százalék helyett. A kormány ezt egyszeri intézkedéssel tudta elérni: a magánnyugdíj-pénztári alapokat átterelték állami alapokba. Enélkül a tavalyi államháztartási hiány 7,5 százalék lett volna. A kormány azt vállalta, hogy a deficit jövőre 3 százalékra csökken.
A portugál gazdaság az idén várhatóan 3 százalékkal zsugorodik a tavalyi 1,3 százalékos csökkenés után, miközben a munkanélküliség 15 százalék körüli, ami 3 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. Lisszabon a tavaly jóváhagyott 78 milliárd eurós mentőcsomag 75 százalékát vette már igénybe.