Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által felhatalmazott arab békefenntartókat kellene azonnal Szíriába küldeni, hogy szétválasszák a harcolókat - mondta a Focus című német lapnak adott interjújában Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség volt főigazgatója.
A Nobel-békedíjas Baradei egyúttal az iráni atomvita elmérgesedésétől is óvott, és újabb tárgyalásokra szólította fel a nemzetközi közösséget.
Emberjogi szervezetek szerint több mint 9100-an haltak meg az utóbbi évben a kormány és a felkelők közötti összecsapásokban Szíriában. Aktivisták azt mondták, hogy szombaton legalább 14-en vesztették életüket.
A nemzetközi közösség tűzszünetet és párbeszédet sürget Szíriában, de a kormány hajthatatlan.