Óriási bakot lőve utasított ki egy újságírót a Putyin-adminisztráció
Oroszország kiutasított egy francia újságírót, mert Putyin ellenfeleivel találkozott. A nő ügyében eljáró hivatalvezetőt kirúgták.
Kiutasítottak egy francia újságírót Oroszországból, miután orosz ellenzékiekkel készített interjút új könyvéhez - írta honlapján a The Guardian című brit napilap kedden.
A bevándorlási hivatal tisztségviselői pénteken őrizetbe vették, majd négy órán keresztül kihallgatták Anne Nivat-t. Ezután visszavonták többszöri belépésre jogosító üzleti vízumát, és felszólították, hogy három napon belül hagyja el az országot. Az újságíró a hétvégén utazott vissza Párizsba.
Nivat korábban moszkvai tudósító volt, és a csecsen háborúról írt könyvet. Az újságíró azt mondta, hogy a bevándorlási hivatalban egyértelműen jelezték: nem örülnek annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel szembenálló politikusokkal készített interjút. A kiutasításának hivatalos indoka az volt, hogy Nivat megsértette az üzleti vízum feltételeit.
Az orosz kormányfő a decemberi parlamenti választások óta komoly megmozdulásokkal szembesül. A tüntetők szerint Putyin pártja, az Egységes Oroszország csalással nyerte meg a szavazást. A miniszterelnök március 4-én indul az elnökválasztáson, amelyen valószínűleg ő szerzi meg az első helyet.
Jogvédő szervezetek felszólították az orosz hatóságokat, hogy engedjék vissza az országba a francia újságírót. A bevándorlási hivatal vezetője közölte: fontolóra veszik a kiutasítás visszavonását, mivel előzetes értékelések szerint "rossz döntés született". A Nivat ügyében eljáró vlagyimiri területi kirendeltség vezetőjét kedden kirúgták.