Cristian Diaconescut nevezte ki külügyminiszternek Emil Boc román kormányfő – jelentették be kedden. A tárcavezető elődjét, Teodor Baconschit a kormányfő leváltotta, mert elfogadhatatlan módon bírálta az utcán tüntető embereket.
Az 52 éves Diaconescu már betöltötte a külügyminiszteri tisztséget 2009-ben a most kormányzó liberális demokraták és az ellenzéki szociáldemokraták koalíciós kormányában.
Az angolul és franciául folyékonyan beszélő, meggyőződéses uniópárti és reformbarát diplomata 1990-ben, a kommunizmus bukása után kezdett a külügyminisztériumban dolgozni. Most a szenátus alelnöke a Románia Haladásáért Országos Szövetség színeiben.
Teodor Baconschit múlt vasárnap, a verekedésbe torkollott bukaresti utcai tüntetések után internetes blogjában "közönséges, ostoba, erőszakos tömegnek" nevezte a tüntetőket, akik az államfő és a kormány lemondását követelték. Hírek szerint emiatt mentette fel a miniszteri tisztségből Emil Boc, úgy tudni, sms-ben.